Az oktatási minisztérium közleményt adott ki, miszerint a június 13., vagyis az Irán elleni háború kezdete óta zárva tartó iskolák fokozatosan újra nyithatnak attól függően, hogy az egyes helyi önkormányzatok mennyire felkészültek a tanítás újrakezdésére.

Hirdetés

„Azokon a helyeken, ahol további előkészületek szükségesek – például az infrastruktúra károsodása, a személyzet hiánya miatt, vagy mert ideiglenesen másra használják az épületet – a visszatérés a tanításhoz az adott önkormányzat számára megfelelő ütemben fog történni”

– közölte az oktatási tárca.

A polgári védelem parancsnoksága bejelentette, hogy az egész országban feloldották a korlátozásokat, és minden régióban visszatérnek a szokásos, „békebeli” ügymenethez.

Izrael tizenkét napig háborút folyatott Iránnal az Izraelt fenyegető atomlétesítmények és ballisztikus rakéták felszámolása érdekében. A háború idején becsapódó iráni rakéták mintegy harminc ember életét követelték Izraelben, és több százan megsebesültek.

Korábban írtuk