Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi
Hirdetés

A nyolcvannyolc éves, egyéb, krónikus betegségekben is szenvedő férfi az egyik olyan jeruzsálemi idősotthon lakója volt, ahol egy vírussal fertőzött szociális munkás dolgozott. Egy héttel ezelőtt szállították súlyos légzési nehézségekkel kórházba a vesztegzár alá helyezett otthonból.

The Jerusalem Post című angol nyelvű újság honlapja szerint Magyarországról származó holokauszt-túlélő volt, aki négy gyereket és tizennyolc unokát hagyott maga után.

Az egészségügyi minisztérium jelenleg hétszázöt ismert koronavírus fertőzöttet tart nyilván Izraelben, közülük tizenegyen kritikus állapotban, lélegeztetőgépen vannak, tizennyolcan pedig közepesen súlyosan betegedtek meg.

Jelenleg huszonegy laboratóriumban ellenőrzik a napi 2200 tesztet, és még nem nyílt meg a hét tesztelőállomás a nagyvárosokban, elsősorban a mintavételhez szükséges eszközök hiányában.

Pénteken a mentőszolgálat dolgozóival és az egészségügyi minisztérium felügyeletével megkezdte működését az első próbaállomás Tel-Avivban, a Jarkon parkban, ahol karanténban lévő, és a fertőzés tüneteit mutatók jelentkezhetnek előzetes egyeztetés után.

A védelmi minisztériumot vezető Naftali Bennet szerint napi harmincezer tesztet kellene elvégezni országszerte. A Háárec című lapnak nyilatkozó szakemberek úgy vélik, hogy kritikus napok zajlanak Izraelben, melyek megmutatják, hogy mennyire voltak hatékonyak a kormány eddigi intézkedései, mennyire terjedt el a járvány az országban.