Jaroslaw Kaczynski, a lengyel konzervatív kormánypárt elnöke kedd este „teljesen demokratikusnak” minősítette a lengyelországi politikai rendszert, elutasítva ezzel Emmanuel Macron nyilatkozatát, amelyben a francia elnökjelölt a nem demokratikus államok közé sorolta Lengyelországot.

„Lengyelországban teljes a demokrácia, meglehet, hogy a legjobb az összes európai demokrácia közül” – jelentette ki egy újságírói kérdésre válaszolva Kaczynski a kelet-lengyelországi Biala Podlaskában.

A TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió kérdése Macron hétfői kijelentésére vonatkozott, amelyben a francia elnökválasztás második fordulójának fő esélyese, szuverenista riválisát, Marine Le Pent támadva, Le Pen barátainak és szövetségeseinek nevezte Kaczynski mellett Orbán Viktort és Vladimir Putyint, úgy értékelve, hogy az általuk irányított országok „nem a nyitott és szabad demokrácia rendszerei”.

A francia centrista jelölt szavaira reagálva a lengyel külügyi tárca keddi közleményében sajnálatát fejezte ki, amiért Franciaországban, „egy szövetséges államban, mely Lengyelországgal együtt a NATO és az Európai Unió tagja”, az elnökválasztási kampány során az egyik elnökjelölt „ismételten elfogadhatatlan és a közvéleményt félrevezető hasonlatokhoz és hiányos gondolattársításokhoz folyamodik”.

A külügyi nyilatkozat megerősíti: a lengyel kormány nem a francia (jobboldali radikális) Nemzeti Front szövetségese. Manipulációnak minősíti a Kaczynski és Le Pen közötti „állítólagos szövetséget”. Hangsúlyozza: Lengyelországban betartják a több száz éves lengyel politikai hagyományban gyökerező demokratikus értékeket. A dokumentumban aláhúzzák: „a lengyel történelem és a belpolitikai színtér ismeretében senki sem jogosult arra, hogy a lengyeleket a birodalmi politikát követő Oroszország iránti rokonszenvvel vádolja”.

MTI