JD Vance: Moszkva elvárásai egyben túlzók és érthetők is
JD Vance amerikai alelnök szerint Oroszország a béketárgyalások során olyan ukrán területek átadását követeli, amelyeket még nem foglalt el. A Fox News-nak adott interjúban Vance kijelentette: Moszkva elvárásai túlzók, de érthetők abból a szempontból, hogy az orosz vezetés jelenlegi katonai helyzetét kedvezőnek ítéli meg.JD Vance egy szerdai nyilatkozatát megerősítve úgy fogalmazott: Oroszország „túl sokat akar”, és végül engedményekre kényszerülhet. Ugyanakkor hozzátette: ez a tárgyalások természetes velejárója, de aggasztó lenne, ha kiderülne, hogy Moszkva csupán időhúzásra használja a megbeszéléseket. Ebben az esetben az Egyesült Államok akár el is állhat közvetítői szereptől.
JD Vance korábban főként Ukrajnát bírálta a békefolyamat lassúsága miatt, Donald Trump elnök viszont az utóbbi hetekben egyre nyíltabban fejezi ki elégedetlenségét Oroszországgal szemben. Áprilisban aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin csupán időhúzásra játszik, és szankciókat helyezett kilátásba.
Május 8-án Trump a Truth Social oldalán egy 30 napos tűzszünetet sürgetett, amelynek megszegése további intézkedéseket vonna maga után.
JD Vance szerint az is előrelépés, hogy mindkét fél – Ukrajna és Oroszország – konkrét javaslatokat tett az asztalra. A cél egy tartós megállapodás, de a két álláspont jelenleg még messze áll egymástól. Washington továbbra is dolgozik a közvetítésen, állította az alelnök, de csak addig, amíg reális esély mutatkozik az érdemi előrelépésre.
A fejlemények azt jelzik: az Egyesült Államok diplomáciai mozgástere szűkül, miközben egyre sürgetőbb igény mutatkozik a háború békés lezárására.