Fotó: MTI/AP/New York State Sex Offender Registry
A New York State Sex Offender Registry által közreadott, 2017.március 28-án készített kép az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt Jeffrey Epstein amerikai milliárdos üzletemberről
Hirdetés

Az újság bírósági dokumentumokra hivatkozva közölte, hogy Epstein minden vagyonát egy ismeretlen összetételű társaságra hagyta. A részletek nem ismeretesek, így azt sem tudni, hogy kik a kedvezményezettek.

Ami biztos: a végrendelet a több mint 577 millió dolláros (nagyjából 169 milliárd forintos) vagyonról és mintegy 56 millió dollárnyi (több mint 16 milliárd forintnyi) készpénzről rendelkezik. A vagyon elemei között a milliárdos ingatlanjai, részvényei, továbbá műkincsei szerepelnek.

A végrendeletre vonatkozó információkat ügyvédek serege követi szorosan figyelemmel, az egykori áldozatok ugyanis kártérítést követelnek. A múlt héten az egyik, kiskorúként megerőszakolt nő keresetet nyújtott be Epstein egyik ingatlanjára. Több ügyvéd is felvetette, hogy az ingatlanokat, illetve az értékesítésükből befolyó összegeket az áldozatok kárpótlására kellene fordítani.

Hétfőn az ügyészek ejtették a vádakat Epstein ellen, de bejelentették, hogy vádemelést fontolgatnak mindazokkal szemben, akik a milliárdos cinkostársai voltak.

William Barr igazságügyi miniszter hétfőn átalakította a valamennyi amerikai börtön irányítását végző börtönigazgatóságot. Hugh Hurwitz eddigi ügyvezető igazgatót Kathleen Hawk Sawyer váltja, aki 1992 és 2003 között már betöltötte ezt a posztot.

A tárcavezető már az Epstein halála utáni napokban menesztette annak a manhattani börtönnek a parancsnokát, amelyben Epsteint őrizték, továbbá a vizsgálatok lezárultáig kényszerszabadságra küldetett két börtönőrt.