Hirdetés

Nemváltó szuperhős

A Marvel képregény-karakter, Loki saját sorozatot kapott a Disney+ csatornán, és már a műsor beharangozójából is kiderült: Loki ezentúl nem csupán az alakját változtatja meg rendszeresen, hanem a nemét is. A Collider figyelemfelkeltőnek szánt cikke szerint „már láthattuk, hogy Loki képes más emberek bőrébe bújni. Az azonban korábban nem történt meg, hogy az ellenkező nem egy tagjának alakját vette volna fel. Ez távolabb mutat, mint az LMBTQ+ (közösség) egyértelmű megjelenítése a Marvel Moziuniverzumban (MCU), ez lényegében bizonyossá teszi, hogy Loki asszony is megjelenik majd a sorozatban”. (Erin Brady: ‘Loki’ Confirmed as Gender Fluid in Disney Plus Featurette, Will Lady Loki Show Up?, collider.com, 2021. 06. 06.)

Jó rablók, rossz rendőrök

A New York állambéli, liberális vezetésű Rochester városban kaotikus jelenetek zajlottak, amikor a rendőrök megpróbáltak letartóztatni egy fekete bőrű, körözött bűnözőt. Az akciót nagyjából tucatnyi nézelődő kísérte figyelemmel, az egyenruhásokat válogatott módon szidalmazták, és nehezen lehetett rávenni őket, hogy ne próbálják megakadályozni a bűnöző előállítását. Közben a körözött férfi minden erejével ellenállt, és az esetről készített amatőr videón látszik, ahogy az egyik rendőr a magából kikelt férfit oldalba rúgja, ami azonnali megszólalásra késztette a város demokrata párti polgármesterét, a szintén fekete bőrű Lovely Warrent. A politikus nehezen tudott uralkodni felháborodásán a WHEC 10 Newsnak adott interjújában. Többek közt kifejtette: „Végtelenül nyugtalanít, hogy azt kell látnom, amint egy rendőr egy földön fekvő polgárt rúg meg. Biztosítanunk kell, hogy a rendőrség mindig szolgáljon és védjen, függetlenül attól, mennyire bonyolult egy helyzet vagy letartóztatás.” Rochester ideiglenes rendőrfőnöke, Cynthia Herriott-Sullivan azonnal fel is függesztette a videón látható egyik nyomozót. (WHECTV: RPD investigator placed on administrative leave following incident on Remington Avenue, NBC News 10, 2021. 06. 08.)

Dr. Aruna Khilanani

Rasszista pszichiáter

Nemrég kerültek nyilvánosságra azok a felvételek, amelyeken egy New York-i pszichiáter, dr. Aruna Khilanani nyíltan rasszista kijelentéseket tesz a fehér emberekkel szemben. Az orvos, aki a méregdrága és világhírű Yale Egyetem egy virtuális kerekasztal-beszélgetésének is meghívott vendége volt, saját bevallása szerint arról fantáziál, hogy „egy revolverrel fejbe lövi azokat a fehér bőrű embereket, akik az útjába akadnak, eltemeti a holttestüket, letörli a vért a kezéről, és különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül vidáman továbbsétál, mintha éppen egy kib…szott szívességet tett volna a világnak”. Az előadás címe egyébként A fehér elme pszichopatikus problémája volt. A Yale-felszólalás nyilvánosságra kerülése után az egyetem egy harmatgyenge bocsánatkérést tett közzé, a pszichiáterre a közösségi médiában értetlenkedés és harag zúdult, ennek ellenére az semmi kivetnivalót nem lát szavaiban, hiszen szerinte ezt a dühöt csak az okozza, hogy a fehérek nem tudnak mit kezdeni azzal, amikor szembesítik őket saját rasszista gondolataikkal. (Chrissy Clark: Psychiatrist Says She Does Not Regret Telling Yale Students About Fantasy Of Killing White People, Claims Her Words Were Taken ‘Out Of Context’, The Daily Wire, 2021. 06. 08.)

Büntet a futár

Sokkoló videó söpört végig az amerikai médián. A felvétel tanúsága szerint a Kalifornia állambéli Castro Valleyben, San Franciscótól nem messze egy Amazon-futár durván bántalmazott egy idős asszonyt, miközben állítólag azt kiabálta neki, hogy „tartsa kordában a fehér előjogait”. Mint a rendőrségi nyomozás kiderítette, a 67 éves asszony kapott egy üzenetet, amely szerint kézbesítették egy csomagját, mivel azonban annak nyoma sem volt, kérdőre vonta a 21 éves hispán futárt, Itzel Ramirezt, aki a második kérdésre hátulról brutálisan nekiesett a ház felé visszasétáló asszonynak. Az ütések nagy többsége annak fejét és felsőtestét érte. Ramirez még akkor is bántalmazta az asszonyt, amikor az már majdnem összeesett a fal mellett. A seriffhivatal szerint végül eltört az orra, és „számos látható sérülést szenvedett”. Ramirezt azonnal elbocsátották az Amazontól, és e sorok írásakor előzetes letartóztatásban várja sorsa további alakulását, szabadlábra csak igen magas, százezer dolláros óvadék ellenében kerülhetne. (KTVU staff: Amazon delivery driver arrested for assault; says she punched 67-year-old in self defense, FOX 10 Phoenix, 2021. 06. 05.)

Korábban írtuk

A félelmetes amerikai zászló

A baloldali MSNBC hírcsatornának nyilatkozó Mara Gay szerint ha valaki az Egyesült Államokban az amerikai zászlót tűzi az autójára vagy házára, az valójában a fehér ember üzenete a kisebbségeknek. A The New York Times szerkesztőségi tanácsának tagja a műsorban többek közt arról beszélt, milyen fontos, hogy bizottságot hozzanak létre a Capitoliumnál január 6-án történtek kivizsgálására, és szerinte ki kell deríteni, pontosan mi vezetett odáig, hogy „egy olyan ember, aki veszélyt jelent a demokráciánkra, így félrevezethette a tömegeket”. Hozzátette: „több tíz millió” Trump-szavazó van, akik „már attól is féltik a jogaikat, hogy egyszerűen másokkal kell osztozniuk a demokrácián. Azt gondolom, hogy amíg amerikainak lenni egyenlő azzal, hogy valaki fehér bőrű, ez nem fog megváltozni. […] A hétvégén Long Islanden voltam, egy igazán kedves barátomat látogattam meg. Nagyon nyugtalanító volt, amit láttam: kisteherautók tucatjain voltak Biden-ellenes szlogenek, Trump-zászlók, némelyiken csak amerikai zászló, ami szintén nyugtalanító, hiszen teljesen egyértelmű, mit üzentek ezzel: Ez az én országom. Nem a tiéd. Az enyém.” (Kristine Marsh: NYT’s Mara Gay: Seeing American Flags on D-Day Anniversary Was ‘Disturbing’, NewsBusters, 2021. 06. 08.)

A normalitás szikrája

James Plowman bíró átmeneti határozattal megszüntette annak a Virginia állambéli tanárnak a munka alóli felmentését, akiről korábban megírtuk, hogy vallási okokra hivatkozva nem volt hajlandó transznemű diákjait a biológiai nemüktől eltérő névmással illetni. Miután a Loudon Megyei Oktatási Bizottság kényszerszabadságra küldte Byron „Tanner” Cross tornatanárt, a férfi jogi segítségért fordult a Szabadságvédő Szövetséghez (Alliance Defending Freedom), ami aztán június első felében közölte a pozitív bírói döntést. Plowman szerint az oktatási bizottság döntése alkotmányellenes volt, és a helyzetet „bosszúálló módon” kezelték, ráadásul lesöpörte az asztalról azt a magyarázatot is, amely szerint a tanárnak a témában elmondott bizottsági felszólalása „bomlasztó” lett volna, mert erre az iskolakerület semmiféle bizonyítékot nem tudott szolgáltatni. (Sarah Kramer: VICTORY! Court Gets Loudoun County Teacher Tanner Cross Back in Class, adflegal.org, 2021. 06. 08.)