Fotó: shutterstock.com

Tovább tart a diszkrimináció

Ahogy korábban megírtuk, a bíróságok elkaszálták a Biden-kormány azon rendeletét, amely a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos mezőgazdasági támogatások esetében előnyben részesítené a színes bőrű gazdákat, ezért egy jogi kiskaput tártak szélesre. Mivel az Amerikai Egyesült Államok képviseletében eljáró Igazságügyi Minisztérium egyre-másra meg kellett hogy védje a bíróságon az alkotmányellenesnek ítélt rendelkezést, arra a megállapításra jutott, hogy az ország szempontjából „pazarló és igazságtalan” volna, ha egyszerre több helyszínen is részt kellene venniük az üggyel kapcsolatos tárgyalásokon. Ez a jogi lépés egyelőre működik, és a bíróságok nagy része az ügyek tárgyalásának átmeneti vagy végleges felfüggesztését rendelte el.
(Braden Boucek: The Biden Administration Is Still Banning White Farmers From Federal Aid, The Federalist, 2021. 09. 20.)

Hirdetés

Bőrszín szerinti antirasszizmus

A Texas Tech Egyetem „diverzitásért, méltányosságért és befogadásért felelős vezetői” az antirasszizmussal kapcsolatban tartott tréning alatt bőrszín alapján szegregálták a diákokat. A konzervatív fiatalokat tömörítő Young America’s Foundation által megszerzett videófelvételen látható, amint az egyik vezető, Mica Curtis-Wilson a résztvevőket színes és fehér bőrű csoportra osztja, amit a következőképpen magyaráz meg: „Két külön teremben leszünk, hogy megkönnyítsük a párbeszédet, és hogy akik egymáshoz hasonlónak érzik magukat, úgy kommunikálhassanak, hogy attól aztán más helyszíneken szorosabb szövetségesek lehetnek.” Mivel mindennek nem csupán magyarul nincs semmi értelme, a felvétel nyilvánosságra kerülése után a Texas Tech bejelentette, hogy felfüggeszti az antirasszista tréningeket: „Miután megvizsgáltuk a Mélyen gyökerező párbeszédek elnevezésű vitasorozat anyagát, kiderült, hogy egyes részei nem egyeztethetők össze az egyetemünk által képviselt értékekkel, ezért megszüntetjük.”
(Kara Zupkus: Texas Tech Forces Students Into Segregated Breakout Sessions During ‘Anti-Racism’ Training, Young America’s Foundation, 2021. 09. 16.)

Fotó: shutterstock.com

Fizessenek a gazdagok – csak ne én!

Az elmúlt héten bemutattuk a gazdag liberális képviselőnő, Alexandria Ocasio-Cortez Met-gálán viselt „Adózzanak a gazdagok!” feliratú ruháját, amelyet a luxuskiegészítőkre szakosodott divattervező, Aurora James álmodott meg. A felirat által közvetített marxista szlogent azonban a tervező láthatóan nem tekinti magára nézve kötelezőnek. Kiderült ugyanis, hogy a 37 éves cégtulajdonos több szövetségi államban is notórius adókerülőnek számít.

A 2011-ben általa alapított Cultural Brokerage Agency ellen, amely divatcégének anyavállalata is egyben, jelenleg is három adóelkerüléssel kapcsolatos eljárás folyik csak New York államban. Los Angeles megyében, ahol a divattervező az elmúlt évben vásárolt egy 1,6 millió dolláros (közel félmilliárd forint) ingatlant, az ezt terhelő adót sem sikerült befizetnie.
(Jon Levine, Kathianne Boniello: AOC’s ‘Tax the Rich’ dress designer Aurora James owes debt in multiple states, New York Post, 2021. 09. 18.)

Pornó – gyerekeknek?

A Netflix kamaszoknak szóló animációs sorozatában, a Nagy szájban (Big Mouth) 12-13 éves gyermekek szexuális aktusokban vesznek részt és mezítelenül jelennek meg, ezért a Parents Television and Media Council nevű szülői szervezet azt követeli a rendvédelmi szervektől, hogy gyerekpornó gyanúja miatt kezdeményezzenek nyomozást a szolgáltató ellen. Az alkotásban egy helyütt felsős fiúk meztelenül zuhanyoznak, miközben péniszüket lóbálják egymás felé, másutt egy kisfiú, aki nem akar táborba menni, távozóban lévő édesapjának dühében azt kiabálja: „Le fogom sz*pni a f*szodat!” De az is előfordul, hogy két kissrác a maszturbálás különféle formáiról beszélget, miközben fogdossák magukat.
(Tré Goins-Phillips: Parents Group Demands Child Pornography Investigation Over Netflix Show, CBN News, 2021. 09. 18.)

Korábban írtuk

Nem szabad a vélemény

A konzervatív kutatóközpont, a Heritage Foundation az Amazon nevű hatalmas nemzetközi internetes piactéren próbálta meg hirdetni egyik munkatársuk, Mike Gonzalez BLM: az új marxista forradalom születése című könyvét. A hirdetést azonban letiltotta a kereskedőóriás arra hivatkozva, hogy tiltott kiadvány szerepel benne, mivel a heves társadalmi vitákat kiváltó témák reklámozása nem engedélyezett. „Azért írtam meg a könyvet, mert a sajtó nem hajlandó foglalkozni a BLM mögött álló személyeket és szervezeteket illető fontos kérdésekkel. Most az Amazon megpróbálja megszabni, legfeljebb hány amerikaihoz juthat el a kötet” – nyilatkozta a szerző. Az ezzel kapcsolatos közleményben a Heritage Foundation emlékeztet rá: a YouTube 2020-ban már letiltotta egyik, a nemi identitászavarról szóló videójukat. Egy évvel korábban a szervezet elnöke, Kay C. James meghívást kapott a Google újonnan alakuló mesterségesintelligencia-bizottságába, amit azonban inkább feloszlattak, miután a többi meghívott felháborodásának adott hangot, hogy egy konzervatív gondolkodó is helyet kaphatna közöttük.
(Heritage Responds to Amazon Censoring Expert’s Book on Black Lives Matter, heritage.org, 2021. 09. 16.)

A normalitás szikrája

Újabb szülő fakadt ki a liberális oktatásra egy iskolakerületi meghallgatáson: Kara Bell a Texas állambéli Austin környéki Lake Travis Független Iskolakerület ülésén azt kifogásolta, hogy egy, a felsősök által hozzáférhető könyvben az anális szex rejtelmeiről ír a szerző. A Ki a sötétségből: fiatal szerelem a rasszizmus és a szegregáció idején című, Ashley Hope Perez jegyezte olvasmány egy fekete fiú és egy mexikói–amerikai lány szerelmét mutatja be, és az Amazon nevű online piactéren a „tiniknek és fiatal felnőtteknek szóló irodalom” kategóriában szerepel. Bell felszólalásának köszönhetően azonban a texasi felsősök ezentúl nem juthatnak hozzá olyan könnyedén, mint korábban: az iskolakerület ugyanis „pornográf természetű anyagnak” minősítette és eltávolíttatta az iskolai könyvtárakból.
(Dr. Susan Berry: Texas Mom: ‘I Do Not Want My Children to Learn About Anal Sex in Middle School’, breitbart.com, 2021. 09. 20.)