Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Az abortusz joga

A Biden-kormány októberben nyilvánosságra hozta az Egyesült Államok első genderstratégiáját, amelynek célja a „nemek közti méltányosság és egyenlőség”. Ennek érdekében például „megszüntetnék” a nemi alapú erőszakot, megvédenék az abortuszhoz való jogot, országos, az egész családra vonatkozó szülési szabadságot vezetnének be, több nőt soroznának be a hadseregbe és vonnának be a klímaváltozás elleni harcba, és kiegyenlítenék a nők és a férfiak fizetését is.
(Kim Elsesser: Biden Administration Unveils National Strategy To Achieve Gender Equity, forbes.com, 2021. 10. 25.)

Kirándulás a melegbárba

Sarah Leonardi, a floridai Broward megyei iskolatanács tagja hatalmas felháborodást keltett, amikor a közösségi médiában olyan fotókat tett közzé, amelyeken egy általános iskolai osztályt egy kirándulás alkalmával egy ismert homoszexuális bárba vitt el. Leonardi a The Miami Heraldnak adott interjújában elmondta: a fényképek megjelenése óta „bigott megjegyzéseket és halálos fenyegetéseket” kap, az étterem egyik tulajdonosa, John Zieba szerint pedig „nevetséges okokból mindent eltúloztak”, akik kritikával illették az osztálykirándulás úti célját.
(Mark Lungariello: Florida school board member under fire for field trip to known gay bar, New York Post, 2021. 10. 28.)

Fotó: MTI/AP/Invision/Charles Sykes

Elég a vidámságból!

A Michigani Állami Egyetem tisztviselői halloween előtt e-mailben tájékoztatták a diákokat nem csupán a Michigani Egyetem elleni közelgő futballmérkőzésről, de arról is, mennyire fontos, milyen jelmezt viselnek az Egyesült Államok-szerte várt ünnepen. Az erre vonatkozóan ajánlott cikkből kiderül többek közt, hogy „míg legtöbben úgy gondolunk a halloweenre, mint egy olyan napra, amikor jelmezt húzhatunk és kísérteties dolgokat ünnepelhetünk, e nap ugyanakkor a rasszista, szexista, kulturálisan érzéketlen és előítéletes viselkedés táptalajává vált. […] A szakértők szerint lényeges végiggondolni, hogy egy jelmez bizonyos csoportokat lealacsonyító módon – bűnözőként, szexuális tárgyként vagy groteszk karikatúraként – jeleníthet meg, ezzel megerősítve a kártékony sztereotípiákat”.
(Henry Mochida, Beth Brauer, Bethany Balks: Costume Selection Matters, Michigan State University, 2021. 10. 25.)

Folytatódik a megrontás

A Disney Media & Entertainment Distribution halloween alkalmából virtuális Drag Queen Story Hourt szervezett az alkalmazottak gyermekeinek; ennek során nőnek öltözött transzvesztita férfiak olvastak fel meséket a legkisebbeknek. A meghívó e-mail szerint az interneten közvetített esemény célja az volt, hogy engedje szabadon szárnyalni a „gyermekkori genderfluiditást”, és a kicsik elé „elbűvölő, pozitív és homoszexualitásukat büszkén vállaló példaképeket állítson”.
(David Ng, Jerome Hudson: Disney Division Hosting Drag Queen Story Hour for Employees’ Children, breitbart.com, 2021. 10. 26.)

Korábban írtuk

Melegreklámok halloweenre

Két óriáscég is homoszexuális reklámokkal lepte meg az amerikaiakat halloween tiszteletére. A Doritos nevű, mexikói rágcsálnivalókat gyártó vállalat reklámjában a túlvilágon találja meg végre élete párját Alberto nagybácsi Mario bácsi személyében, aminek az egyébként már szintén szellemtestben létező család többi tagja rendkívüli módon örül. A hazánkban is kapható csokoládét, a Twixet pedig egy hercegnőnek öltözött kisfiúval reklámozzák, akit társai kigúnyolnak, amiért „úgy néz ki, mint egy lány”, de a hercegnő-kisfiú boszorkányszerű bébiszittere megidézi a szeleket, amelyek aztán hopp, elfújják a gonoszkodó gyermeket.
(Hannah Claire Brimelow: Doritos and Twix Launch New LGBTQ Commercials Ahead of Halloween, timcast.com, 2021. 10. 28.)

Kiadták az első nem bináris útlevelet

Négy hónappal azután, hogy az amerikai külügyminisztérium bejelentette, lehetővé teszik a „harmadik nem” használatát az útlevelekben, október végén ki is adták az első ilyen hivatalos okmányt. Ebben a korábbi „nő” vagy „férfi” helyett egyszerűen egy X szerepel, amely nem bináris, interszex vagy egyik nemmel sem azonosuló amerikai állampolgárt jelöl. Az első ilyen útlevél tulajdonosa a Colorado állambéli Dana Zzyym, aki az Interszexkampány Az Egyenlőségért nevű civil szervezet társelnöke.
(Conor Finnegan: State Dept. issues first 3rd-gender passport for non-binary, intersex, and gender non-conforming Americans, ABC News, 2021. 10. 28.)

Fotó: shutterstock.com

A normalitás szikrája

Greg Abbott, Texas állam kormányzója abnormalitás elleni harca újabb állomásaként törvénybe iktatta azt a tervezetet, amely megtiltja, hogy férfinak született személyek nők sportversenyein szerepeljenek, így ezentúl mindenkinek a születési anyakönyvi kivonatában meghatározott neme szerinti versenyeken kell indulnia anélkül, hogy az ettől esetlegesen eltérő „genderidentitását” figyelembe vennék. A Valerie Swanson republikánus képviselő nevével jegyzett tervezet célja a méltányosság biztosítása a női sportolók számára. „Rendkívül fontos, hogy megvédjük mindazt, amit a nők az utóbbi 50 évben kiharcoltak” – mondta Swanson, hozzátéve: „Az egyenlő feltételeknek az állam egész területén meg kell valósulniuk.”
(Nick Selbe: Texas Governor Signs Bill Restricting Participation for Transgender Student Athletes, Sports Illustrated, 2021. 10. 25.)