Fotó: shutterstock.com

Nőtt a rendőrgyilkosságok száma

2021-ben az azt megelőző esztendőhöz képest 59 százalékkal nőtt a rendőrök ellen elkövetett szándékos emberölések száma az Egyesült Államokban. A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) által nyilvánosságra hozott adatok szerint 1995 óta nem öltek meg ennyi rendőrt évente. Nyolc olyan egyenruhásról tudnak, akivel előre eltervezett módon végeztek, huszonöten pedig „minden ok nélkül” veszítették életüket. Összesen 346 rendőrt lőttek meg szolgálatteljesítés közben, hatvanhárman belehaltak sérüléseikbe. A rendőrök számára legveszélyesebb államok Texas, Illinois és Kalifornia voltak. Ugyanakkor tizenhat nagyvárosban jegyeztek fel rekord­számú gyilkosságot, köztük a történelmi Philadelphiában és az Oregon állambéli, ultraliberális Portlandben.
(Emma Tucker, Priya Krishnakumar: Intentional killings of law enforcement officers reach 20-year high, FBI says, CNN, 2022. 01. 14.)

Hirdetés
Fotó: shutterstock.com

Sátánista szakkör

Az Illionis állambéli Moline városában található Jane Addams Elemi Iskola diákjai májussal bezárólag öt alkalommal vehetnek részt a Sátánista Egyház által szervezett összejöveteleken. Az ezeket hirdető szórólapok tanúsága szerint a szakkörök „olyan egységes vezérfonal alapján szerveződnek, amely a tudományos, nemzeti és babonáktól mentes világképet hirdeti”. A 1–5. osztályosoknak meghirdetett klub a résztvevőknek „tudományos projekteket, puzzle-kat és játékokat, kézműves-foglalkozásokat és a természettel kapcsolatos elfoglaltságokat” ígér. Mindezzel kapcsolatban a Moline-Coal Völgyi Iskolakerület szóvivője azt mondta, minden vallás képviselőjének lehetősége van az iskola tereit „ingyen kibérelni” tanórákon kívüli programok szervezése céljából.
(KWQC Staff, Gray News Staff: School district defends ‘After School Satan Club’ after promotional flyers surface, NBC12, 2022. 01. 12.)

A gender az iskolában marad

A texasi Round Rock Független Iskolakerület arra neveli a kötelékükbe tartozó tanárokat, hogy semmiképpen ne szóljanak a szülőknek, ha egy diák azt mondja nekik, transzneműnek vagy nem binárisnak érzi magát. Kiemelik: még a jóindulatú tanítók és iskolai tanácsadók is „veszélyesek lehetnek” a transznemű diákokra; ha „elárulják” titkukat, ezzel akár „a halálukat is okozhatják”. Az oktatókhoz eljuttatott dokumentumból az is kiderül, hogy minden körülmények közt kerülendő a diákok nem megfelelő genderrel való azonosítása, ám ha mégis megtörténik, nem szabad tovább rontani a helyzetet azzal, hogy túlzásba viszik a bocsánatkérést, hiszen így még inkább a diákra terelhetik a figyelmet.
(Kendall Tietz: Texas School District Tells Teachers Not To ‘Out’ Their Trans, Non-Binary Students To Parents, Daily Caller, 2022. 01. 13.)

Fotó: shutterstock.com

Le a szülőkkel!

Joe Mathews, a Modern Közvetlen Demokrácia Globális Fóruma elnevezésű civil szervezet társelnöke a kaliforniai Ventura County Star című napilapban tett közzé cikket Kaliforniának a méltányosság nevében el kellene törölnie a szülőség intézéményét címmel. Szerinte bár megsüvegelendő, hogy a liberális szövetségi állam lakóinak legnagyobb értéke a méltányosságba vetett hit, ennek gátja a szülői lét, hiszen „a nagyobb vagyonnal és magasabb iskolai végzettséggel rendelkező apák és anyák jó eséllyel továbbörökítik gyermekeinek ezeket az előnyöket, így növelve őket generációkon át”. Ennek megakadályozására Mathews azt javasolja, „tegyék illegálissá a szülőséget”, a jómódú családok pedig „cseréljenek gyereket” a szegényebb famíliákkal odáig, hogy akár az ingatlantulajdonosok is odaadhatnák kicsinyeiket hajléktalan társaiknak. Ráadásul szerinte ezzel a republikánusoknak sem lehetne problémájuk, hiszen ők „elveszik a migránsoktól a gyerekeiket, és határ menti koncentrációs táborokba zárják őket”.
(Joe Ma­thews: California should abolish parenthood, in the name of equity, Ventura County Star, 2022. 01. 13.)

Korábban írtuk

Kik ezek a nők?

A lányok főiskolai versenyeit mostanában egymás után megnyerő biológiai férfi, Lia (született Will) Thomas nemrégiben emberére akadt a Yale Egyetem húszéves úszója, Iszac (eredeti keresztneve ismeretlen) Henig személyében, ami azért különösen érdekes, mert bár Henig nőnek született, április óta férfiként éli az életét olyannyira, hogy már a melleit is eltávolíttatta. Mindennek ellenére azért léphet még pályára a lányok közt, mert a külső átalakítások mellett nem kezdte meg a hormonterápiát; ahogy a nyáron a The New York Timesban írta, azért, mert „értékesnek tartom magam a csapat szempontjából, és tudom, hogy a férfiasságom nem attól függ, az ereimben mennyi tesztoszteron folydogál”.
(Shawn Cohen: Trans UPenn swimmer Lia Thomas is CRUSHED twice in Ivy League women’s swim meet by Yale competitor Iszac Henig, Mail Online, 2022. 01. 08.)

Vonzalom, nem bántalmazás

Hatalmas felháborodást követően a USA Today kénytelen volt átírni egy cikkének címét, amely eredetileg így hangzott: „Amit a közvélemény mindig félreért a pedofíliával kapcsolatban”. Az új cím – „A pedofíliával kapcsolatos bonyolult kutatások” – azonban nem változtatta meg az írás tartalmát, amely ezzel a felütéssel nyit: „A pedofíliát sokan az egyik legszörnyűségesebb társadalmi betegségnek tartják. De azon tudósok szerint, akik kutatják, ugyanakkor a leginkább félreértett szexuális zavar is egyben.” A cikkíró, Alia E. Dastagir ezt azzal magyarázza, hogy míg a többség a pedofília hallatán gyermekbántalmazásra asszociál, ilyenkor egyfajta vonzalomról, nem pedig aktív cselekedetről beszélnek. „Ha [a pedofíliát és a gyermekbántalmazást] egymás szinonimájaként használjuk, azzal csak egy tévhitet erősítünk.” A cikk felidézi azt is, amikor néhány éve James Cantor klinikai szakpszichológus és szexkutató azt próbálta elérni, hogy a pedofília – a szexuális preferenciák egyikeként – helyet kapjon az LMBTQI+ betűrengetegben.
(Alia E. Dastagir: What the public keeps getting wrong about pedophilia, USA Today, 2022. 01. 10.)

Fotó: shutterstock.com

A normalitás szikrája

A november elejei parádés választási győzelmet követően január közepén végre elfoglalhatta posztját Virginia állam új, republikánus vezetése: Glenn Youngkin kormányzó, Winsome Sears alkormányzó és Jason Miyares államügyész. Youngkin azonnal kormányzói rendeletekkel fogott bele kampányígéreteinek teljesítésébe; többek közt megtiltotta, hogy az iskolákban „politikai agymosást” folytassanak, a koronavírus miatt eddig fenntartott korlátozásokat feloldotta, és harcot hirdetett az emberkereskedelem és az antiszemitizmus ellen. Az új államügyész mindeközben egy tollvonással megvált több tucat, liberális elődje által alkalmazott ügyészségi munkatárstól. „A virginiai polgárok azért választottak rendpárti tisztviselőket, hogy véget vessünk annak »a bűnöző az első, az áldozat a második« típusú hozzáállásnak, amelynek köszönhetően évtizedek óta nem látott számú gyilkosságot követtek el az államban”, indokolta döntését.
(Chris Enlore: Glenn Youngkin goes scorched earth upon entering office: CRT banned, parents empowered, vaccine mandate gone, The Blaze, 2022. 01. 16.)