Alex Hanna
Hirdetés

Túl fehér a Google

Alex Hanna kutató és Dylan Baker szoftverfejlesztő felmondtak a Google-nél, és most hangosan szidják korábbi munkaadójukat, azt állítva: „Mindenki, aki néhány hónapnál hosszabb ideig dolgozott náluk, de legalábbis nyitott szemmel követi a techhíreket, tisztában van a Google-t mérgező gondokkal. Egy szóban összefoglalva, a techszakmán belül a »fehérséggel« van probléma. A Google nem egyszerűen egy techcég. A Google egy fehér techcég.” Hanna szerint a Google csak az egyik azon vállalatok sorában, ahol „borzasztó színes bőrűként dolgozni”, mert munkahelyként és a termékeiken keresztül is a „fehér felsőbbrendűség” fenntartásán munkálkodnak.
(Ariel Zilber: Ex-Google AI researchers accuse firm of ‘white supremacy’, New York Post, 2022. 02. 04.)

Fotó: shutterstock.com

A migráns és a horogkereszt

Sokan megrökönyödtek, amikor az amerikai fővárosban található Union Pályaudvar falára valaki horogkereszteket festett, ráadásul éppen a holokauszt nemzetközi emléknapjának éjjelén, ám a liberális média érdeklődése rögtön alábbhagyott, amikor kiderült, hogy a rongáló egy 34 éves, korábban már kétszer kitoloncolásra ítélt, Mexikóból érkezett illegális bevándorló volt. Geraldo Pando ráadásul nem csupán engedély nélkül tartózkodott az Egyesült Államokban, de csak Colorado államban 35 oldalt tesz ki a korábbi kihágásait felsoroló lista. Az Egyesült Államok bevándorlási hivatala azonban mindezek ellenére sem látta szükségesnek, hogy az antiszemita graffitizés után őrizetbe vegye, így megteremtve a kitoloncolás lehetőségét. Pandót egyébként egy héttel korábban azért tartóztatták le, mert megrongálta a capitoliumi rendőrség épületét, ám akkor is elengedték.
(Tim Meads: Twice-Deported Illegal Alien Charged With Drawing Swastikas On DC’s Union Station, The Daily Wire, 2022. 02. 04.)

Férfiból nő, nőből farkas

A szélsőségesen progresszív-liberális Seattle-ben élő Naia Okami, aki férfi, de nőnek tekinti magát, a This Morning című műsorban arról mesélt, hogy mindezek mellett ő bizony még egy brit-kolumbiai farkas is. A műsorvezetők, Phillip Schofield és Rochelle Humes látható értetlenségére válaszul elmondta, tisztában van vele, hogy fizikailag nem farkas, ennek ellenére gyakran ugat és vonít, ha pedig egyedül vagy a barátai körében van, szeret az erdőben „farkaskodni”. Bevallása szerint már gyermekkorában kezdődött az állatok iránti érdeklődése; akkoriban álmában farkasnak látta, majd minél többet olvasott a témában, mindinkább annak is érezte magát.
(Elaine McCallig: Woman who identifies as a wolf howls live on This Morning, indy100.com, 2022. 02. 01.)

Tilos a rendőrség támogatása

Az Egyesült Államokban az úgynevezett „keskeny kék vonal” kifejezéssel illetik a munkát, amelyet a rendőrök végeznek, azt a törékeny határt, amely a társadalomban elválasztja a rendet a káosztól. A rendőröket támogatók gyakran kék vonalat festenek egy fekete-fehér amerikai zászlóra, így fejezve ki szolidaritásukat. A 13 éves Lucas Lillar, a kaliforniai Grass Valley-ben található Lyman Gilmore Iskola nyolcadik osztályos diákjának édesapja rendőr, és az iránta érzett szeretetből vett fel egy kék vonalat ábrázoló maszkot. Tanára ennek láttán azonban önmagából kikelve üvöltözni kezdett a fiúval: „Ez nem az amerikai zászló! Ez az új konföderációs zászló!” Az iskolai órán lezajlott veszekedésről egy másik diák videófelvételt készített, és az bejárta az internetet. „Össze voltam zavarodva, mert nem értettem, miről beszél” – nyilatkozta később a fiú. Édesanyját, Amanda McCallumot felháborították a videón látottak: „Az iskola dolga az lenne, hogy biztonságos környezetet teremtve oktassák a gyermekeinket, ez viszont nem volt az. Ezeknek az embereknek adunk hatalmat, rájuk bízzuk a gyermekeinek” – mondta McCallum.
(Madisen Keavy: Sub Caught on Camera Yelling At 8th Grader Over ‘Thin Blue Line’ Mask, CBS13, 2022. 02. 02.)

Korábban írtuk

Megfenyegették az úszókat

Már többször szót ejtettünk ebben a rovatban Lia (született Will) Thomasról, aki magát nőnek tekintő férfiként az utóbbi hónapokban rendre diadalmaskodott a lányok főiskolai úszóversenyein. A Thomas által is képviselt intézmény, a Pennsylvania Egyetem tizenhat női úszója levélben kérte a sportágat felügyelő szervezetet, hogy álljanak ki mellettük. Az írásban leszögezik, támogatják Thomas nemváltoztatását, ám hangsúlyozzák: „ami a versenysportokat illeti, a születési nem és a gender két különböző dolog. Biológiai szempontból Liának igazságtalan előnye van a női versenyekben, ezt mutatja az is, hogy míg a fiúk közt a 462. helyen szerepelt, addig a lányok rangsorában már ő az első. Lia részvételével elveszítettük a versenylehetőségeinket. Néhányunk rekordja megdőlt. Egész életünket az úszásnak szenteltük. Legtöbben abban a korban kezdtünk, amikor Lia is, még a pubertás előtt. Hetente húsz órákat edzettünk, mérföldeket úsztunk, futottunk és súlyt emeltünk… Azt mondták, ha felemeljük szavunkat az ellen, hogy ő a lányok versenyszámaiban induljon, akkor kiraknak a csapatból, és nem tudunk majd elhelyezkedni. Amikor a média meg akart minket szólaltatni, az újságíróknak azt mondták, az edzőknek és a sportolóknak megtiltották, hogy nyilatkozzanak.”
(James Sutherland: Group Of Penn Swimmers Ask Upenn, Ivy League To Abide By New Transgender Policy, SwimSwam.com, 2022. 02. 03.)

Fotó: shutterstock.com

Rasszisták egymás közt

Egy nemrégiben nyilvánosságra került 2019-es videóban New York városának új, fekete bőrű polgármestere, Eric Adams a fehér rendőröket rasszista jelzővel illette. A „cracker” szó ilyetén való használatának eredetét homály fedi, ám az biztos, hogy manapság pejoratív értelemben mondják – elsősorban vidéki, szegény – fehérekre. A felvételen Adams arról beszél, a New York-i rendőrségnél mennyivel jobban teljesített, mint fehér bőrű („cracker”) társai, és hogyan alapított meg egy szervezetet a rendőrségen belül kizárólag feketéknek. A felvételt a YouTube videómegosztóra Thomas Lopez-Pierre, a Black Lives Matter Ingatlanfórum alapítója töltötte fel. Lopez-Pierre önmagát úgy írja le, mint „agitátor, szószóló és aktivista”, az azóta polgármesterré választott korábbi rendőr rasszista megjegyzéséről pedig azt mondta: „A feketék így beszélnek. Mi családon belül voltunk. Ez egy családon belüli beszélgetés volt.”
(Rocco Parascandola, Chris Sommerfeldt: Mayor Adams apologizes for calling white NYPD officers ‘crackers’ in 2019, New York Daily News, 2022. 02. 04.)

Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Orbán Viktor és Tucker Carlson

A normalitás szikrája

A hazánkban is ismert konzervatív televíziós személyiség, Tucker Carlson programja a főműsoridős sávban a 25 és 54 év közötti demokrata szavazók körében a legnézettebb hírműsor lett – derül ki a Nielsen/MRI Fusion adataiból. Ebben a korcsoportban a második helyen a baloldali-liberális MSNBC-n Rachel Maddow műsora és a konzervatív Fox Newson futó The Five osztozik. A teljes demokrata párti szavazóközönséget tekintve Maddow-nak még mindig tetemes az előnye, de a második és a harmadik helyen az ő köreikben is a The Five és Carlson található. A pártpreferencia nélküli és republikánus választók közt ugyanakkor mind az öt legnépszerűbb, főműsoridőben futó hírműsor a Fox Newson látható (Tucker Carlson Tonight, The Five, Hannity, Special Report with Bret Baier, The Ingraham Angle). A teljes lakosságot tekintve a konzervatív-jobboldali Fox News főműsoridőben a hírcsatornák nézőinek 56 százalékát tudhatja magáénak, de még a demokraták köreiben is egy százalékponttal megelőzi a baloldali MSNBC-t (39, illetve 38 százalék; az egykoron szebb napokat látott, progresszív-liberális CNN-t ugyanebben az idősávban mindössze a demokrata pártiak 24 százaléka nézi). A Fox News 2021 végére már a legnézettebb kábelcsatorna lett.
(Alex Griffing: Who is the Most Watched Host in All of Cable News For Young Democrats?, MEDIAite, 2022. 02. 02.)