Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Rasszista marihuána

A washingtoni törvényhozók nemrégiben elfogadtak egy törvényt, amely megtiltja a marihuána szó használatát a szövetségi államokban érvényes törvények szövegében és a kannabisszal helyettesíti, mert a marihuánának – úgymond – rasszista gyökerei vannak. A változások hivatalosan júniusban lépnek életbe. Melanie Morgan állami képviselő elmondta: „Ahogy a rekreációs marihuánafogyasztás népszerűbbé vált, kezdték egyre inkább negatív értelemben összefüggésbe hozni a mexikóiakkal. […] Bár az ügy egyszerűnek tűnik, hiszen csupán egy szóról van szó, valójában most begyógyítjuk azokat a sebeket, amelyeket a kannabisz kapcsán a fekete és barna bőrű embereken ejtettek.” Joy Hollingsworth kannabiszkereskedő azt nyilatkozta: „Közösségünkben már régóta téma, hogy ez a szó démonizálja magát a növényt.”

Mini drag queenek

A Discovery+ csatorna bejelentette, hogy Drag Generáció (Generation Drag; a „drag queen” olyan férfi, aki női ruhában lép fel) címen új sorozatot indít, amely öt tinédzser és családjuk életét dokumentálja, akik egy, az LMBTQ-közösséghez tartozó tinik számára létrehozott show-műsorra készülnek, hogy ott „kifejezhessék önmagukat”. A csatorna közleménye szerint „a sorozat intim betekintést enged a családok életébe, akik büszkén támogatják gyermekeiket abban, hogy megtalálják valódi identitásukat. […] Az inspiráló dokumentumfilm-sorozatban a tinik a fiatal felnőtté válás miatt rájuk nehezedő nyomással küzdenek, miközben drag hírnévre törekszenek. A csillogás-villogás, a hullámvölgyek és az idegőrlő kihívások közben szüleik és »drag anyukáik« [felnőtt drag queenek] kísérik őket a göröngyös úton, amely a Colorado állambeli Denverben található Dragutante színpadához vezet.”

Dezinformációs szakértő

Joe Biden elnök új dezinformáció-ellenes felelőse, Nina Jankowicz szerint Kamala Harris alelnök és más, a közéletben szereplő nők kigúnyolása veszélyezteti a nemzetbiztonságot. „A[z internetes] platformok és a kormányok nem tesznek eleget” – írta a közösségi médiában. „Ideje cselekedni. A nemzetbiztonság és a demokrácia forog veszélyben.” Jankowicz odáig ment, hogy szerinte a kongresszusnak új törvényeket kellene alkotnia a nők internetes kigúnyolásának megakadályozására, mert Harrist rengeteg „nemi dezinformációra” épülő kritikával illetik. „A kongresszusnak újra hatályba kéne léptetnie a nők elleni erőszakról szóló törvényt (Violence Against Women Act), és bele kellene foglalnia nemi alapú internetes zaklatás elleni rendelkezéseket is” – írta Jankowicz a Wiredban publikált cikkében. Jankowicz az amerikai kongresszus által finanszírozott Wilson Center munkatársa, akinek kutatásai a dezinformációval, valamint Oroszországgal és a nőkkel szembeni online viselkedéssel foglalkoztak. A Wilson Center szerint az új „dezinformációs cár” „a demokrácia és a technika összefonódását tanulmányozta Közép- és Kelet-Európában”, és Fulbright–Clinton-ösztöndíjasként az ukrán kormány stratégiai kommunikációs tanácsadója volt. Egyik könyvének címe: Hogyan veszítsük el az információs háborút: Oroszország, az álhírek és a konfliktusok jövője, és mielőtt az ukrán kormánynak dolgozott volna, többek közt az amerikai külügyminisztérium által finanszírozott National Democratic Institute for International Affairs elnevezésű NGO-nál Oroszország és Fehéroroszország „demokrácia-elősegítési programjait” irányította.

Korábban írtuk