Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Szabadulnak a rabok

Kalifornia állam nagyjából 76 ezer rab idő előtti szabadon bocsátását kezdheti meg, közülük 63 ezret erőszakos bűncselekményekért ítéltek el. Ők a jó magaviseletért kreditpontokat kaphatnak, ezekkel pedig a korábbi egyötödhöz képest egyharmaddal csökkenhet a letöltendő büntetés időtartama. Idetartozik körülbelül húszezer olyan elítélt is, akikre korábban életfogytiglant szabtak ki. Az elsődleges cél a szövetségi állam börtöneiben a túlzsúfoltság csökkentése, bár a világjárvány hatására a rabok száma több mint 21 ezerrel csökkent.
(Don Thompson: 76,000 California inmates now eligible for earlier releases, The Associated Press, 2021. 05. 01.)

A hármas szám is rasszista

Az egyik legismertebb amerikai tévés vetélkedő, az immár 1984 óta futó és több mint nyolcezer epizódot megélt Jeopardy! egyik legújabb nyertesének, Kelly Donohue-nak azért kellett megbocsátásért esedeznie a progresszív közönség előtt, mert három győzelmét ünnepelvén ujjaival a hármas számot mutatta fel. A műsor 467 korábbi résztvevője ezután nyílt levelet jelentetett meg a Medium honlapján, azzal vádolva a győztest, hogy kéztartása valójában a fehér fajvédők titkos jele. Donohue erre válaszul megalázkodva kezdett magyarázkodni Facebook-oldalán. Többek közt azt írta: „Teljes mértékben és egyértelműen elítélem a fehér felsőbbrendűség és a rasszizmus minden formáját. […] Szégyenletesnek tartom már annak a gondolatát is, hogy bárki a Jeopardy! színpadát használja az ilyen undorító gondolatok terjesztésére.”
(James Hibberd: ‘Jeopardy!’ Slammed for Winner’s Alleged White Power Hand Gesture, The Hollywood Reporter, 2021. 04. 29.)

Saját kirablóikat ünneplik

Egy minneapolisi Target áruházat, amelyet a 2020-as, erőszakos demonstrációk során a tüntetők kifosztottak és leromboltak, az újjáépítés után George Floydot és a BLM-mozgalmat éltető festmények díszítenek. Ugyanakkor az Egyesült Államok-szerte jelen lévő, hatalmas áruházhálózat bejelentette, hogy „pro bono tanácsadást kínál fekete bőrűek, bennszülöttek [indiánok] és színes bőrűek által működtetett helyi kisvállalkozásoknak a [zavargások után szükségessé vált] újjáépítés elősegítésére”.
(Kyle Hooten: Minneapolis Target burned by rioters now displays mural celebrating arson, alphanewsmn.com, 2021. 04. 29.)

Korábban írtuk

Anyuka kislánya kisfiú

Nagy visszhangot váltott egy videó, amely a nagyrészt tinik által látogatott TikTokon jelent meg, és egy anya készítette a kislányáról. A felirat szerint „a hatéves lányom megkérdezte, hogy szerintem »fiúnak néz-e ki«. Visszakérdeztem: »Akarsz fiúnak kinézni?«. A válaszától szóhoz sem jutottam.”

A videón megörökített beszélgetésben az anya megkérdezi a gyermeket, lány-e vagy fiú, mire az zavartan azt feleli: „Nem tudom. Nem tudom, ki vagyok.” Az anya csak nem hagyja békén a kicsit: „De minek érzed magad?” A válasz: „Úgy érzem, fiú vagyok, de azt is érzem…” Ezen a ponton a progresszív anya közbevág: „Tehát fiúnak érzed magad? Ezt miből gondolod?” Az egyre feszültebb gyermek csak annyit tud mondani: „Nem tudom, de úgy érzem, hogy úgy beszélek, mint egy fiú.”

A Gyermekorvosok Amerikai Testülete (American College of Pediatricians) szerint „a nemi zavarokkal küzdő fiúgyermekek 98, míg a lánygyermekek 88 százaléka fogadja el sajátjának a biológiai nemét azután, hogy természetes módon átesnek a pubertáskor szakaszán”.
(Hank Berrien: Mother Presses 6-Year-Old Daughter: ‘Are You A Boy Or Are You A Girl?’, The Daily Wire, 2021. 05. 03.)

Lebukott a Chauvin-esküdt

Bár meghallgatásán Brandon Mitchell, a Chauvin-tárgyalás 52-es számú esküdtje azt állította, nem ismeri George Floyd halálának részleteit, és pártatlan az ügyben, a fekete bőrű férfi lebuktatta magát, miután büszkén végighaknizta a baloldali médiát. Amint fény derült személyazonosságára, az is nyilvánvalóvá vált, nemcsak hogy tudott a Floyd-ügyről, de egy 2020. augusztus 31-i Facebook-fotón BLM-sapkát és egy olyan pólót visel, amelyen a következő felirat látható: „Ne térdelj a nyakunkra!” A képhez tartozó kiírás szerint a Washington környéki „társadalmi ügyekben aktív”, új generáció tagjai szerepelnek rajta.

Az elítélt rendőrtiszt, Derek Chauvin ügyvédje nem sokkal később beadványban kérelmezte az ítélet megsemmisítését és újbóli tárgyalás kiírását.
(Ian Miles Cheong: Chauvin juror who promised judge impartiality now says people should join juries ‘to spark some change’, wore BLM shirt in 2020, The Post Millenial, 2021. 05. 02.)

A hisztis segédoktató

A kaliforniai Cypress Főiskola tanára egy internetes órán fakadt ki az egyik 19 éves hallgatójára, Braden Ellisre, miután az „hősöknek” merészelte nevezni a rendőröket. Az ennek kapcsán kialakult szócsatában a nyilvánosság előtt meg nem nevezett oktató egyre felháborodottan olyanokkal érvelt, mint hogy „sok rendőr követett el gyalázatos tetteket, és megúszták, és soha nem ítélték el őket”, illetve „én nem bízom bennük. Nagyobb veszélyben forog az életem, ha a közelemben vannak.”.

A fiatal diák a The New York Postnak az üggyel kapcsolatban azt mondta: „A liberális ideológia most borzalmas, és a nyilvánossághoz kell fordulnunk, és vissza kell vágnunk – finoman és tiszteletteljesen. […] Van egy másik tanárom is, aki ugyanilyen szörnyű. Csak megosztanak, és szítják a hazánk elleni gyűlöletet.”

Miután a tanár kifakadását egy internetes videónak köszönhetően mindenki láthatta, a főiskola átmenetileg felfüggesztette a munkavégzés alól.
(Jon Levine: Calif. professor on leave after berating student for calling police ‘heroes’, The New York Post, 2021. 05. 01.)

Harvey Goldman

A normalitás szikrája

Harvey Goldman először kiíratta fehér bőrű kilencéves lányát a New York-i Heschel Iskolából, majd az egész család Floridába költözött. Az édesapa korábban nyíltan kritizálta az évi 43 ezer dolláros tandíjat felszámoló elit iskolát, mert lányának a kritikai fajelméletet oktatták, és azt mondta, „a kisgyermekeknek nem szabad szégyenkezniük a bőrszínük miatt. De azt tanítják nekik, hogy érezzék magukat rosszul azért, akik.”

Új hazájáról, Floridáról kijelentette: „Ezekben az iskolákban nem is hallottak a kritikai fajelméletről. […] A gyerekek a parkokba járnak és játszanak. Nem érdekli őket, milyen bőrszínű a másik. Csak az, hogy jól érezzék magukat.”
(Dad who pulled his daughter out of woke $43k-per-year NYC school and moved to Florida urges others to do same, The Daily Mail, 2021. 05. 05.)