Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

„Ezek legitim aggályok. Terrorizmussal és fegyverexporttal kapcsolatos kérdések” – mondta a NATO-főtitkár a Sauli Niinistö finn elnökkel tartott sajtótájékoztatóján a finn államfő Naantaliban található nyári rezidenciáján.

„Észben kell tartanunk, hogy Törökország szenvedte a legtöbb terrortámadást a NATO-szövetségesek közül” – hívta fel a figyelmet Stoltenberg. Hozzátette, hogy a felek közötti egyeztetések tovább zajlanak, bár nem nyilatkozott az esetleges eddigi eredményekről.

„A madridi csúcs sosem lett határidőként megszabva” – jelentette ki Stoltenberg a NATO június végén a spanyol fővárosban megrendezendő tanácskozására utalva.

Svédország és Finnország májusban adta be felvételi kérelmét az észak-atlanti szövetségbe az Ukrajnában indított orosz hadművelet nyomán. Törökország azonban ellenzi Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, ugyanis a két észak-európai ország szerinte több módon is támogatja a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).

Korábban írtuk