Fotó: Twitter/Christian de la Rosa
Hirdetés

Mary Ross Agosta, az érsekség szóvivője közölte: a szobrot szerdára virradóra rongálták meg a Miamitól északra fekvő West Kendall városka Jó Pásztorról nevezett katolikus templomának kertjében. A megyei rendőrség és a szövetségi belbiztonsági minisztérium már megindította a vizsgálatot a vandalizmus ügyében.

A szóvivőnő a Miami Herald című lapnak adott interjújában hangsúlyozta: ez a vandalizmus „támadás az egyház ellen”. Mint fogalmazott: a Jézus-szobor „nemcsak magántulajdon, hanem megszentelt tulajdon” is. Elmondta azt is, hogy meglátása szerint a vandál cselekedetet szándékosan követték el.

Az Egyesült Államokban az elmúlt napokban megszaporodtak a keresztény templomokat és szobrokat ért vandál támadások. A floridai Ocalában a napokban felgyújtották a Béke Királynőjének ajánlott katolikus templomot, miközben bent a hívek a misére készülődtek. Az amerikai Catholic News Agency (CNA) híradása szerint a massachusettsi Bostonban a napokban Szűzanya-szobrot és két katolikus templomot gyújtottak fel. Még a múlt héten a brooklyni egyházkerület jelentette be, hogy New York Queens negyedében egy katolikus iskola és szeminárium épülete előtt álló, több mint százéves Mária-szobrot rongáltak meg: összefirkálták, és fekete festékkel a „bálvány” feliratot festették rá.

Los Angeles érseksége szintén a múlt héten jelentette, hogy egy szentté avatott ferences szerzetes és misszionárius, Junípero Serra által 249 évvel ezelőtt alapított katolikus misszió egyik templomát gyújtották fel. Missouriban a héten egy Szent Lajos-szobrot rongáltak meg. Szent Lajos Franciaország királya volt 1226 és 1270 között, két keresztes hadjáratot vezetett, kórházakat alapított, személyesen gondoskodott szegényekről és leprásokról. 1297-ben avatta őt szentté a katolikus egyház.

Bill Donohue, az amerikai Katolikus Liga elnöke a Fox televíziónak nyilatkozva „a gyűlölet nyarának” minősítette az elmúlt heteket, hiszen ebben az időszakban – mint fogalmazott – „vakmerő bűnözők és baloldali aktivisták” támadták meg a nyugati kereszténység és a nyugati kultúra jelképeit.

Korábban írtuk