Fotó: ShutterStock.com/Matt Smith Photographer (archív)
Hirdetés

Rada Péter felidézte, hogy a felmérések szerint az előválasztások során egyik elnökjelölt sem tudja a konvencióig összegyűjteni az automatikus jelöltté váláshoz szükséges 1991 delegáltat, így a júliusi konvencióra maradhat a döntés.

Ilyenre még nem volt példa az amerikai választások történetében, ám ebben az esetben Biden az esélyes – tette hozzá.

Arról is szólt, hogy a „szuperkedd” után, amikor 14 államban és Amerikai Szamoán rendeztek előválasztást, kétszereplőssé vált a verseny. Joe Biden kilenc, Bernie Sanders pedig négy államban szerezte meg az első helyet.

Ugyan Elizabeth Warren még versenyben van, ám csak idő kérdése a visszalépése. Kérdés, hogy kinek a támogatására szólítja fel a szavazókat – mondta a szakértő.