Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A kizárólag külpolitikai kérdéseknek szentelt beszédben Biden azt ígérte: az ő elnökségével Amerika ismét vezető szerepet játszik majd az autoriter rendszerek és a globális bizonytalanság elleni küzdelemben, ami szerinte most, Donald Trump elnöksége alatt nem így van. Trump elnök „Amerika az első” mottójú politikáját háborús hangulatúnak, rövidlátónak és hozzá nem értőnek minősítette, és szerinte ez a politika veszélybe sodorja az Egyesült Államok érdekeit és a demokráciát világszerte.

„A világ demokráciái azt várják Amerikától, hogy álljon ki azon értékek mellett, amelyek egyesítik őket… Trump mintha egy másik csapatnak volna a tagja”

– mondta Biden. Úgy véli, hogy az elnök „a hiúságára apelláló diktátorokat ölel magához”, és erősíti világszerte a nacionalizmust, az idegengyűlöletet és az elszigetelődés politikáját.

A 43 perces beszédben Biden azt állította: „a világ nem tudja megszervezni önmagát, szükség van az amerikai vezető szerepre”. Leszögezte, hogy elnöksége esetén Washington nem csak visszatérne az Egyesült Államok második világháború utáni hagyományos szerepéhez, hanem a 21. század problémáinak megoldására használná hatalmát és befolyását. Ilyen sürgető gondnak minősítette a klímaválságot, a multilateralizmust felváltó új kereskedelmi egyezményeket és az atomfegyverek terjedését. Mindehhez – mint mondta – az Egyesült Államok vezette globális szövetségi rendszerre lenne szükség.

„Ha az Egyesült Államok nem vállal vezető szerepet ezekben az erőfeszítésekben, akkor valamely más nemzet lép majd a hatalmi vákuumba, vagy senki, és akkor eluralkodik a káosz”

– állította a volt alelnök.

Biden azt ígérte, hogy véget vet az Afganisztánban és a Közel-Keleten folyó „végtelen háborúknak”.

Biden 1991-ben nem támogatta az iraki erők kiűzését Kuvaitból és 2001-ben Afganisztán lerohanását.

A 76 éves politikus pár héttel ezelőtt a nyilvánosság előtt azt ígérte meg, hogy amennyiben őt választják elnöknek, akkor sikeresen gyógyítani fogják a rákbetegséget is.