A Capitoliumon évente megtartott ünnepséget az ír nemzeti ünnep alkalmából a Friends of Ireland (Írország Barátai) nevű kongresszusi szervezet rendezte, a díszebéd vendéglátója ezúttal Nancy Pelosi demokrata párti házelnök volt.

Hirdetés

Ünnepi beszédében az amerikai elnök az ír felmenőire emlékezett tőlük vett idézetekkel, majd a rendezvény kétpárti jellegét méltatta, hangsúlyozva, hogy „több ilyen alkalomra kéne sort keríteni, amikor demokraták és republikánusok együtt vagyunk, még ha egy-egy dologban nem is értünk egyet”.

E beszédben mondta azt, hogy ír származású, de „ettől még nem hülye”.

Megjegyzését a Breitbart News című jobboldali lap idézte. A tudósításhoz fűzött, több mint kétezer kommentárban többen méltatlankodtak, mert szerintük Biden megsértette az ír gyökerű amerikaiakat.

Korábban írtuk

Joe Biden egyébként két napja az egyik beszédében Kamala Harrisre, az Egyesült Államok alelnökére „First Lady”-ként utalt. A nyelvbotlást csak akkor vette észre, mikor a beszéd közben felhívták rá a figyelmét.