Fotó: MTI/EPA/Pool/David J. Phillip
Joe Biden volt amerikai alelnök videóüzenet mond George Floyd temetésén a houstoni The Fountain of Praise templomban 2020. június 9-én.
Hirdetés

„A legnagyobb aggodalmam, hogy az elnök megpróbálja elrabolni ezt a választást” – fogalmazott a 77 éves politikus, azt nem fejtette ki azonban, hogy mégis mire alapozza ezt a feltevését.

Biden egy szerda éjszakai szórakoztató műsorban elmondta, biztos benne, hogy a hadsereg közbelépne, ha Trump nem fogadná el a választási vereséget, különösen az után, hogy az utóbbi napokban több visszavonult katonai vezető is bírálta az elnök intézkedéseit és kijelentéseit a jelenleg zajló tüntetésekkel kapcsolatban.

„Teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy gyorsan ki fogják kísérni őt a Fehér Házból” – fogalmazott.

Korábban írtuk

A demokrata jelölt kitért arra, hogy Donald Trump ellenzi a levélben szavazást, s azt sugalmazta, hogy a republikánusok megpróbálják majd akadályozni a voksolást. Hangsúlyozta, hogy a Demokrata Párt jogászokat fog küldeni a választóhelyiségekbe annak ellenőrzésére, hogy a republikánusok ne próbálják megakadályozni a voksolást.

A televíziós szereplés után elemzők megjegyezték: nem ez volt az első alkalom, hogy Biden azt emlegette, a jelenlegi elnök szerinte elcsalná a választásokat.

Sem Donald Trump, sem a választási kampánytörzse nem kommentálta eddig Biden televíziós szereplését.