Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

Joe Biden hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is nyitott a párbeszédre.

Arra a kérdésre, üzen-e valamit Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek, Joe Biden mindössze egyetlen szóval válaszolt: „Helló!”

A dél-koreai elnökkel korábban tartott közös sajtótájékoztatón Biden azt mondta, hogy csak abban az esetben hajlandó személyesen találkozni Kim Dzsong Unnal, ha az észak-koreai vezető őszinte és komoly lesz, ám azt nem fejtette ki, hogy ez miből válhat nyilvánvalóvá.

Ekkor hozzátette azt is, hogy felajánlotta az Egyesült Államok segítségét Észak-Koreának a koronavírus-járvány leküzdéséhez, de továbbra sem kapott választ.

Korábban írtuk

Észak-Korea az idén már több alkalommal tesztelt nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat. Washington és Szöul is attól tart, hogy a megrekedt nukleáris leszerelési tárgyalások közepette a kommunista állam ismét elkezdheti atomfegyverek tesztelését, amellyel 2017-ben felhagyott.

A nap folyamán Biden találkozott a Hyundai dél-koreai autógyártó vállalat ügyvezető igazgatójával, Eui Szun Csunggal is, és bejelentette, hogy a vállalat egyebek között 5,5 milliárd dollár értékben fektet be egy elektromos autókat gyártó georgiai gyárba.

„Az elektromos autók nemcsak segítenek elérni éghajlat-politikai céljainkat, de munkahelyeket is teremtenek” – húzta alá az elnök.

Bejelentette azt is, hogy telefonon gratulált Ausztrália leendő miniszterelnökének, Anthony Albanese-nek. Az Albanese vezette Munkáspárt csaknem egy évtizeden át tartó ellenzéki politizálás után kapott lehetőséget a kormányalakításra a szombaton rendezett parlamenti választások után.

A majomhimlőre kitérve Biden leszögezte: a megbetegedéseket nem szabad figyelmen kívül hagyni, és az amerikai egészségügyi tisztségviselők már vizsgálják a kezelési és oltási lehetőségeket.

Biden pénteken érkezett Dél-Koreába, vasárnap pedig Japánban folytatja körútját.