Fotó: MTI/AP/Chris Carlson
Hirdetés

A volt alelnök „biztosnak” nevezte a jelenlegi helyzetét, amikor Bernie Sanders vermonti szenátor személyében már csupán egyetlen vetélytársa maradt a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó küzdelemben. Ugyanakkor leszögezte: az előválasztások folyamata még nem zárult le, jövő kedden újabb, akár sorsdöntő kimenetelű előválasztás lesz.

Március 10-én a demokraták újabb hat tagállamban tartanak előválasztást: Észak-Dakotában, Idahóban, Michiganben, Mississippiben, Missouriban és az északnyugati Washington államban. Ezek közül a legfontosabb talán a 352 delegátust adó Michigan állam lesz, ahol a 2016-os választáson Sanders legyőzte a később a demokraták elnökjelöltjévé választott Hillary Clintont.

A pénteken közzétett felmérések szinte mindegyike szerint Michiganben kis aránnyal ugyan, de Bernie Sanders támogatottsága a nagyobb. A közvélemény-kutatásokból azonban az is kiderült, hogy a déli államokban, ahol viszonylag nagy a fekete lakosság lélekszáma, a vermonti szenátornak nincs esélye a volt alelnökkel szemben, mint ahogyan a március 17-én választó középnyugati államokban is kevésbé népszerű, mint Biden.

Pénteken kiderült, hogy a héten tartott szuperkedden – amikor egyszerre 14 tagállamban és az Egyesült Államok egyik tengerentúli területén voksoltak a demokrata párti hívek – Biden nemcsak több tagállamban győzött, mint vetélytársa, Sanders szenátor, hanem több delegátust is szerzett nála. Bidennek így eddig összesen 664, Sandersnek pedig 573 delegátusa van, de a keddi választás után 102 delegátus sorsáról még nem döntöttek a választási bizottságok. Az előválasztásokon ugyanis a 15 százalékot meghaladó szavazatarányt elérő politikusok „jogosultak” delegátusra: a választási bizottságok köztük osztják el a küldötteket. A szuperkeddi választás után azonban Michael Bloomberg New York-i milliárdos és Elizabeth Warren massachusettsi szenátor kiszállt az elnökjelöltségért folyó küzdelemből, s Bloomberg Bident biztosította támogatásáról. Ez azt is jelenti, hogy az előválasztásokon általa nyert delegátusok Bident erősítik majd. Warren szenátor egyelőre nem jelentette be, hogy Bident vagy Sanders szenátort támogatja-e a továbbiakban.

A delegátusok személye fontos: ők választják meg majd az elnökjelöltet a párt nyári konvencióján, amelyet a wisconisni Milwaukee-ban tartanak.

Bloomberg kampánya pénteken bejelentette: a milliárdos ugyan kiszállt az elnökjelöltségért folyó küzdelemből, de nem szállt ki a kampányból. Hat tagállamban finanszíroz majd Trump-ellenes kampányt annak érdekében, hogy Joe Biden esélyeit erősítse.

„Még nem fejeztük be veled, Donald” – írta még csütörtökön a Twitteren Bloomberg Donald Trump amerikai elnöknek, aki korábban az egyik rendszeres golfpartnere volt, és szinte bizonyosan a republikánusok elnökjelöltje lesz ősszel.

Pénteken Bernie Sanders az arizonai Phoenixben, majd utána a michigani Detroitban kampányolt. Mindkét rendezvényen élesen támadta Bident. Phoenixben azért, mert Biden korábban ellenezte, hogy a homoszexuálisok szolgálhassanak a hadseregben, Detroitban pedig azért, mert annak idején támogatta az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA), amelynek következtében sok amerikai munkahelyet kiszerveztek külföldre. A NAFTA-megállapodást Donald Trump felmondta, és új egyezményt kötött Mexikóval és Kanadával.

Biden az elhangzottakra Twitteren reagált.

„Maradj a realitások talaján, Bernie!” – írta vetélytársának.