Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Hirdetés

Josep Borrell az uniós külügyi tanács – immár személyes részvétellel zajló – ülése után tartott online sajtótájékoztatóján azt mondta, Peking legutóbbi, Hongkongot érintő intézkedései „megváltoztatták a játékszabályokat”.

Mivel a nemzetbiztonsági törvény egyértelműen befolyásolja az unió és a távol-keleti ország kapcsolatát, az EU-nak felül kell vizsgálnia a Kínával összefüggő megközelítését – jelentette ki. Elmondta, hogy az „új megközelítés” kiterjedhet például a hongkongi állampolgárokra vonatkozó vízumszabályok kibővítésére, valamint az ösztöndíjlehetőségek kiszélesítésére. Továbbá olyan intézkedések meghozatalát is magukba foglalhatja, mint a Hongkongra érzékeny technológiákat érintő exporttilalom kiterjesztésének megfontolása.

„Az Európai Unió továbbra is támogatja Hongkong szabadságát és autonómiáját, és a Kína fennhatósága alá tartozó, különleges közigazgatási övezet lakói mellett áll” – fogalmazott az uniós diplomácia vezetője.

A Földközi-tenger keleti térségében végzett, jogellenesnek tartott, szénhidrogén-kitermelést célzó török fúrási műveletekkel összefüggésben a főképviselő azt mondta, Törökországnak előremutató lépéseket kell tennie, ellenkező esetben az unió további büntetőintézkedéseket helyezhet kilátásba. Törökország tevékenysége az EU-szerint a térség további destabilizációjához vezet. Borrell kijelentette, túl kell jutni az unió és az Ankara közötti kapcsolatok „negatív tendenciáján”. Hozzátette, az Európai Unió a megoldás érdekében a párbeszéd folytatását szorgalmazza.

Korábban írtuk

Beszámolt arról is, hogy az uniós külügyminiszterek elítélték Ankara azon döntését, hogy az 1935 óta múzeumként szolgáló Hagia Sophia egykori székesegyházat mecsetté minősítették.

„A döntés elkerülhetetlenül felgyorsítja a bizalmatlanságot, elősegíti a vallási közösségek közötti megosztást, és aláássa a párbeszédre és az együttműködésre irányuló erőfeszítéseinket – fogalmazott az uniós diplomácia vezetője.