Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Hirdetés

„A törvényhozó tanács megválasztásának egy évvel történő elhalasztása – a szükséghelyzeti kormányzásra való hivatkozással – késlelteti a tanács demokratikus mandátumának megújítását, és kétségbevonja a hongkongi alaptörvény által szavatolt jogok és szabadságjogok gyakorlását” – hangsúlyozta közleményében Josep Borrell.

„A demokráciapárti jelöltek – közöttük a hongkongi nép által korábban demokratikusan megválasztott több jelenlegi törvényhozó – kizárása szintén gyengíti Hongkong mint szabad és nyílt társadalom nemzetközi hírnevét” – tette hozzá a főképviselő.

„Lényeges, hogy a törvényhozó választások a demokratikus jogok és szabadságjogok gyakorlásához megfelelő környezetben történjenek, ahogyan azt a hongkongi alaptörvény elrendeli” – írta még Josep Borrell.

„Az Európai Unió felszólítja Hongkongot, hogy gondolja újra ezeket a döntéseket”.

Korábban írtuk

A Peking által kinevezett Carrie Lam hongkongi kormányzó július 31-én jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztják a szeptemberben esedékes törvényhozási választásokat. A döntést megelőzően érvénytelenítették 12 demokráciapárti jelölt indulását a választásokon.