Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Hirdetés

A cseh alelnök-jelölt az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságainak ülésén leszögezte, hogy Didier Reynders leendő igazságügyi biztossal tovább akarják erősíteni az EU eszköztárát, hatékony megelőző intézkedéseket szeretnének elérhetővé tenni a demokrácia és az alapvető jogok védelmében, például éves jelentésre lenne szükség a tagállamok átfogó jogállamisági helyzetéről.

Támogatásáról biztosította a közösségi költségvetési források kifizetésének jogállamisági feltételekhez kötését, amelynek keretében szankciókat fogadhatnának el bizonyos ellenőrzési hiányosságok vagy pénzügyi visszaélések esetében. Hozzátette, ennek során is garantálni kell a tisztességes eljárást és az átláthatóságot.

Mint mondta, soha nem gondolta volna, hogy egyszer szükség lesz az alapszerződés hetes cikkének aktiválására, azonban a megindított eljárások folytatódni fognak, ahogy a kötelezettségszegési eljárások, és az azok nyomán indított bírósági perek is.

Kérdésre válaszolva aláhúzta, a magyar eljárásban szükséges és logikus lenne, hogy a kezdeményező szerepet vállaló EP hivatalosan is előadhassa az álláspontját.

Kijelentette, hogy bár csodálja Timmermans munkáját, és azt folytatni kívánja, nem pont ugyanolyan megközelítés várható a részéről, de szilárdan ki fog állni az alapelvek mellett.

Jourová úgy vélekedett, hogy a jelenlegi és a tervezett új eszközök megfelelő használatával lehetséges előrelépést elérni.

Kiemelte továbbá, hogy az EU-nak többet kell tennie a média szabadságának és sokszínűségének védelme érdekében, illetve meg kell óvnia az újságírók biztonságát. Arról számolt be, hogy támogatni kívánja az egyre nehezebb körülmények között működő civil szervezeteket, valamint beszélt a korrupció elleni rendszerszintű fellépés, továbbá a félretájékoztatással szembeni fokozott küzdelem szükségességéről is.

A liberális cseh kormánypárti politikus hitet tett az EU demokratikusabbá tétele mellett, rámutatva például, hogy javítani kell az uniós vezetők kiválasztásának módján és az átláthatóságon.

A jelenlegi igazságügyi biztos meghallgatását 24 órán belül értékelik a szakbizottsági koordinátorok.