Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Jean-Claude Juncker kijelentette, hogy az Egyesült Királyság nem kaphat további rövid haladékot, hacsak a brit parlament alsóháza legkésőbb április 12-ig nem fogadja el a kilépési megállapodást. Az a nap „a legvégső határideje a megállapodás elfogadásának” – nyomatékosította.

Úgy vélte, a megállapodás nélküli Brexit most már rendkívül valószínű. Hozzátette, nem ezt a végkifejletet akarta, de az Európai Unió készen áll erre. A megállapodás nélküli kiválás azonban súlyos csapás lenne az írek számára, és komoly bizalmi válságot teremtene – fűzte hozzá.

Mint elmondta, a legjobb út a kilépési szerződés elfogadása lenne, ugyanis a kiválás végső dátumának további meghosszabbítására nincs lehetőség. Egyebek mellett azért, mert az áprilisi határidőt követően nem szervezhető meg hatékonyan az európai parlamenti választáson való részvétel Nagy-Britanniában.

Juncker kiegyensúlyozott kompromisszumnak nevezte a kilépési szerződést, amely véleménye szerint mindkét fél számára engedményeket tesz. Ilyen kompromisszumok teszik lehetővé az európai projekt működését – mondta. Most is ilyen kompromisszumra van szükség, mert ez esetben megmaradhat a vámunió, a térség gazdasági egysége. Megvédheti az uniós és a brit polgárok, valamint a vállalkozások jogait és érdekeit, valamint biztosítja, hogy a pénzügyi piacok se rendüljenek meg – közölte.

A bizottsági elnök aláhúzta, az unió a megegyezés pártján van. Azonban az Európai Unió ellenségei azok a nacionalista és populista erők, amelyek a megállapodás nélküli brit uniós tagság megszűnése mellett kardoskodnak.

„Azt akarják, hogy meggyengüljön az unió és vele együtt az Egyesült Királyság is. Az unió nem zárt ki senkit. Az Európai Bizottság megtesz mindent annak érdekében, ha lehet, ne ez legyen a végleges forgatókönyv, amely úgy az EU, mint a brit parlament érdeke is” – fogalmazott.

Minden nap, minden perc és minden nyilatkozat számít – zárta beszédét Jean-Claude Juncker.

Az Egyesült Királyság a jelenlegi állás szerint április 12-ével lép ki az Európai Unióból. Donald Tusk, az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke jövő szerdára hívott össze rendkívüli Brexit-ügyi csúcstalálkozót, amelyen a brit miniszterelnöknek ismertetnie kell a Brexit-folyamat további menetével kapcsolatos elképzeléseit az unióban maradó országok vezetőivel.

Theresa May brit miniszterelnök kedd esti nyilatkozatában jelezte, hogy London legfeljebb az EU által a Brexit-megállapodás elfogadása esetére megállapított május 22-i határidőig kérné a kilépési határidő meghosszabbítását, hogy elkerülhető legyen a megállapodás nélküli kilépés. A kormányfő szerint ezzel biztosítható, hogy az Egyesült Királyságnak ne kelljen részt vennie a másnap kezdődő EP-választáson. May utalást tett arra is, hogy kormánya az ellenzéket is bevonja a megoldás megtalálásába.

Azonnal újraindulnak a vámellenőrzések az Egyesült Királyságból érkező áruk esetében, amelyek után áfát is kell majd fizetni, amennyiben a szigetország rendezetlen módon távozik az Európai Unióból – figyelmeztetett szerdán az Európai Bizottság.

Rendezetlen kilépés esetén azonnal újraindul a vámellenőrzés

„Az EU vámkódexe vonatkozna minden olyan termékre, amely az Egyesült Királyságból érkezik” – mondta Pierre Moscovici uniós gazdasági biztos.

„Kemény Brexit esetén új vámellenőrzéseket kellene bevezetni (…) Ez nem jelenti azt, hogy módszeresen minden egyes teherautót átvizsgálnánk. Kockázatelemzési alapon végeznénk ellenőrzéseket” – mondta.

Moscovici reményét fejezte ki, hogy a megállapodás nélküli brit kilépés még elkerülhető, de aláhúzta, hogy az EU kész szembenézni ezzel a kihívással.

Közleményében a brüsszeli testület leszögezte: sajnálják, de tiszteletben tartják az Egyesült Királyság döntését a távozásról, a megkötött, de a brit parlament alsóháza által már többször elutasított kiválási szerződés pedig továbbra is a lehető legjobb megoldásnak számít.

Mint írták, a jelenlegi állás szerint a szigetország április 12-én rendezetlenül fog kilépni, s az ezen forgatókönyv okozta károkat nem lehetséges csillapítani, de a felkészülési munka során megtették, amit lehetett.

Szerdán az uniós társjogalkotó szervek – az Európai Parlament és a tagállami kormányok tanácsa – előzetes megállapodást fogadtak el, amelynek értelmében a brit állampolgárok a kiválás után is vízummentesen tartózkodhatnának félévente legfeljebb 90 napot a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetben, amennyiben teljesül a kölcsönösség előfeltétele minden tagállam vonatkozásában.

Az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE), valamint a tagországok uniós nagykövetei által már megszavazott egyezség végső jóváhagyása a napokban várható.