Fotó: MTI
Fotó: MTI
Hirdetés

„Hiba volt David Cameron akkori brit kormányfő kérésének megfelelően nem beavatkozni, ugyanis mi voltunk az egyetlenek, akik cáfolhattuk volna ezen hazugságokat. Hiba volt csöndben maradni egy ilyen fontos pillanatban” – mondta újságírói kérdésre válaszolva Jean-Claude Juncker.

A Brexittel kapcsolatban elmondta, már nem próbál találgatásokba bocsátkozni. „Ha a britek maradnak, akkor maradnak, ha távoznak, akkor távoznak” – fogalmazott.

Aláhúzta, elhibázott döntés volt az is, hogy csak rendkívül megkésve reagált az úgynevezett LuxLeaks-botrányra, amely röviddel 2014. novemberi hivatalba lépését követően robbant ki. „Túl sokat vártam, ez súlyos hiba volt” – vélekedett.

Juncker felszólította az uniós állampolgárokat, hogy körültekintően válasszák meg, kire szavaznak majd a május végi európai parlamenti választásokon, tegyék fel maguknak a kérdést, milyen következményekkel járna a populista és nacionalista pártok megerősödése a kontinensen.

Tiltakozását fejezte ki a személyes támadásokkal szemben is, és ennek kapcsán „teljességgel elfogadhatatlannak, gusztustalannak” nevezte, hogy a lengyel köztévé egyik műsorában nemrégiben Adolf Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlították Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, volt lengyel kormányfőt.

Kiemelte, fel kell venni a küzdelmet a szélsőséges erők ellen, nem szavakkal, hanem tettekkel, egységet kell mutatni a megosztottságra törekvőkkel szemben.

A bizottság vezetője leszögezte, bízik Donald Trump amerikai elnökben az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kereskedelmi vita ügyében. Rámutatott, hogy a Fehér Ház és a brüsszeli testület tisztségviselői szinte napi kapcsolatban vannak.

Elhangzott egy kérdés azzal kapcsolatosan is, hogy Orbán Viktor kormányfő megvonta a támogatását Manfred Weber néppárti csúcsjelölttől, Juncker azonban erre nem reagált érdemben, mondván, a brüsszeli testület vezetőjeként nem nyilatkozik pártügyekben, de hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy ne támogatná a német politikust.

Végezetül hozzátette, örömmel vette, hogy Orbán jónak nevezte kettejük személyes kapcsolatát, mivel ő maga is ezen a véleményen van.