„A törvény és az emberi élet ilyen égbekiáltó semmibevétele hatalmas fenyegetést jelent Európára és a világra nézve” – hangsúlyozta.

Hirdetés

A kanadai miniszterelnök elmondta: „Putyin bűnös inváziót indított egy demokratikus, szuverén ország, Ukrajna ellen, mindezt olyan aggályos időkben, amelyet a koronavírus-járvány és a klímaváltozás is megnehezít.” Mint fogalmazott: „ezekben az időkben az emberek vezetőre és megoldásokra vágynak, de kiemelkedtek az olyan cinikus populista vezetők, akik az aggályokból hasznot akarnak húzni”. Véleménye szerint az emberek jobb jövőre, és a külső destruktív erők elleni védelemre vágynak, de a rendet és a védelmet szabályozó intézményrendszereket Putyin fenyegeti.

Trudeau hangsúlyozta: „Putyin tévedett, amikor azt hitte, hogy meg tudja gyengíteni a NATO-t és az EU-t, mivel most sokkal egységesebbek és eltökéltebbek vagyunk, mint valaha, mert tudjuk, hogy a demokrácia fenntartásáért erőfeszítéseket kell tenni.” Hozzátette: „Putyin azt gondolta, hogy demokráciáink gyengék, de rosszul hitte, mert nem érti, hogy a mi demokráciáinkat a vita ereje és a polgári részvétel teszi erőssé.”

A kanadai miniszterelnök támogatásáról és barátságáról biztosította az európaikakat. Elmondta, hogy Kanada mindent megtesz Európa védelméért, négyezer fős NATO-erőt küldött Lettországba az orosz határra elrettentés céljából. Trudeau felszólított a katonai felszerelések további biztosítására Ukrajna számára, és még keményebb szankciók alkalmazására Oroszországgal valamint Fehéroroszországgal szemben.

Korábban írtuk

Trudeau arról is beszélt, hogy a demokráciákat csak úgy lehet még ellenállóképesebbé tenni, ha a középosztályt kiszélesítik és megerősítik. Példának hozta fel Kanadát, ahol a kormány komoly eredményeket ért el a rasszizmus elleni küzdelem, az esélyegyelőség és a LMBTI- közösség jogérvényesülése, és olyan beruházások terén, amelyet az EU és Kanada közötti kereskedelmi megállapodás is elősegített.