Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Kaczynski a Gazeta Polska lengyel konzervatív hetilapnak elmondta: az EU-ban erős az orosz befolyás. Utalt „az egyes tagállamokban működő tömörülésekre”, amelyek „nyilvánvalóan Moszkvához kötődnek, onnan kapnak támogatást”. Az ilyen pártok példájaként a lengyel politikus a Marine Le Pen által vezetett francia Nemzeti Tömörülést nevezte.

„Az ilyen tömörülések munkáját vajon mennyire befolyásolná a Kreml, amennyiben lényeges erővé válnának az EU-ban?” – vetette fel Kaczynski, aki úgy látja, hogy az EU-ban „nagyon, nagyon erős” orosz lobbizás zajlik.

Ezzel összefüggésben rámutatott a német-orosz beruházásként felépült balti-tengeri gázvezetékre, az Északi Áramlat-1-re, illetve az összeköttetés jelenleg létesülő második vonalára (Északi Áramlat-2) is. „A francia politikát is nehéz lenne orosz-ellenesnek minősíteni” – tette hozzá.

Úgy látta: az EU brüsszeli központjában működő 30 ezer lobbista csoport „óriási része közvetlenül orosz eredetű, illetve orosz kötődésű”.

A PiS elnökének megítélése szerint az EU jövőjét illető legfontosabb kérdés ma az, hogy „az unió legszámottevőbb politikai ereje (az EPP) még inkább balra tolódik-e, a vörösökkel és a zöldekkel egyesül (…), vagy kockázatosnak találja az olyan szövetséget, és figyelembe veszi a miénkhez hasonló tömörülés jogát a kormányzásban való részvételre”. A PiS az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció tagja az EP-ben.

Kaczynski lehetségesnek találta azt is, hogy az EPP a választások nyomán a legerősebb pártcsalád lesz az EP-ben. „Akkor minden a régiben marad” – állapította meg.