A jelentést a 2017 szeptembere óta működő lengyel parlamenti munkacsoport készítette. Kaczynski a terjedelmes dokumentumnak a varsói Királyi Várban szervezett bemutatóján kijelentette: a második világháború kitörésének 83. évfordulója „az arról szóló döntés napja is, hogy nemzetközi színtérre vigyük az ügyet (…), és kártérítést kapjunk azért, amit Németország tett 1939 és 1945 között”. Közölte: a német támadás következtében elszenvedett lengyel károkat „konzervatív”, visszafogott módszert alkalmazva „nagyon komoly összegre”, 6,2 ezermilliárd zlotyra (527,8 ezermilliárd forint) becsülték.

Hirdetés

Az összeg jelentős részét a több mint 5,2 millió lengyel állampolgár haláláért járó kárpótlás adja ki – mondta el Kaczynski, hozzáfűzve: nem vették figyelembe az oroszok által a háború során kioltott „legalább több százezer” emberéletet. Megjegyezte: az áldozatok jelentős részét képezik a zsidó származású lengyel állampolgárok, a jelentés készítésekor viszont „határozottan elvetették az etnikai szempontokat”.

Felidézte: több állam különféle összegű jóvátételt kapott Németországtól, Lengyelország viszont nem. A kárpótlás megszerzése „hosszú és nehéz folyamat” lehet – tette hozzá. „Már hallottam egy nagyon fontos német politikustól, hogy ebbe semmilyen német kormány nem egyezik bele” – utalt Kaczynski Berlinnek a kárpótlás ügyében már korábban megfogalmazott álláspontjára, mely szerint az ügyet megállapodással már rendezték.

Kaczynski a kárpótlás ügyében tervezett lengyel lépések egyik okának azt nevezte, hogy a lengyelekkel szembeni háborús bűnök „nem váltak a német köztudat részévé, az elit bizonyos köreit kivéve”. Amennyiben „meg akarjuk óvni államunkat és nemzetünket az olyan eseményektől, mint amilyenek 1939-1945 között történtek, törekednünk kell a német nemzet tudatának valóban mélységes átalakítására” – fogalmazott a pártelnök.

Korábban írtuk

Az egykori NDK és a volt Szovjetunió közötti 1953-es megállapodás nyomán az akkori kommunista Lengyel Népköztársaság kormánya nyilatkozatban mondott le a szovjet blokknak járó német jóvátétel neki ítélt részéről. Az új lengyel jelentés készítői szerint a Szovjetunió nyomására tett lengyel nyilatkozat jogilag érvénytelen.