Donald Tusk semmiképpen sem számíthat Lengyelország támogatására, amennyiben újból megpályázza az Európai Tanács elnöki posztját – erősítette meg Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Tusk az uniós intézmények egyik vezető politikusaként „megsérti az Európai Unió alapelveit” – vélekedett a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, megemlítve a tagállamok belügyei iránti semlegesség elvét.
    
Az Európai Tanács (EiT) elnöke „nyíltan támogatja az önmagát totálisnak nevező ellenzéket” – értékelte Kaczynski, arra utalva ezzel, hogy Grzegorz Schetyna, Tusk anyapártjának, a legnagyobb lengyelországi ellenzéki erőt adó Polgári Platformnak az elnöke felszólalásaiban többször használta „a totális ellenzékiség” fogalmát.
    
A lengyel ellenzék „nem titkolja, hogy alkotmányellenes, lényegében államellenes módszerekkel váltaná le a kormányt” – folytatta a PiS-elnök. Aláhúzta: Lengyelország szuverenitását sérti az, hogy az ellenzék „a lehető legnagyobb rosszat”, vagyis „az utca és a külföld együttes hatásának elvét” alkalmazza. Kaczynski ezzel szintén a Schetyna által használt jelszót idézte, miszerint össze kell kapcsolni az utcai kormányellenes tüntetéseken gyakorolt nyomást a külföldről kifejtendő hatásokkal.
    
Aki megsérti a szuverenitás elvét, „nem lehet az EiT elnöke, semmiképpen nem számíthat támogatásunkra, valamint arra sem, hogy nem ellenezzük majd a megválasztását” – fogalmazott Kaczynski.
    
Azokra a sajtóértesülésekre reagálva, miszerint Lengyelország a PO egy másik politikusát, Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselőt támogatná EiT-elnökjelöltként, Kaczynski elmondta: nem kommentál „találgatásokat”.
    
Kaczynski az utóbbi hetekben többször jelezte: a PiS-kormány nem támogatja Tusk újraválasztását. Az EiT elnöke az EU utolsó informális csúcstalálkozóján közölte, hogy kész folytatni munkáját a testület élén.

MTI