Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A két előadás a Szexoktatás könyvtárosoknak elnevezésű program részét képezi. Az ACL saját bevallása szerinti küldetése „a gyermekekkel végzett könyvtári munka elősegítése”, valamint „gyermekkönyvek és más, fiataloknak készült anyagok” áttekintése és értékelése.

Az egyik előadás leírása szerint a rendezvényen szó lesz arról, „mi hiányzik a hagyományos szexuális nevelésből, és hogyan nézhet ki az igazságosságot középpontba állító szexuális nevelés”, majd a továbbiakban azt írják, hogy „azt is megvizsgálják, hol és hogyan jelenik meg a szexualitás és a nemiség a nyilvános terekben, például a könyvtárakban”. Az egyik előadáson Silverberg mellett Rakisha Kearns-White, a Brooklyni Közkönyvtár munkatársa is részt vesz.

Corey Silverberg több olyan könyvet írt, amelyek a szexről szólnak, és már hétéves kortól ajánlja őket. Mint a honlapjáról kiderül, két, gyermekeknek szóló kötetében olyan témákat feszeget, mint a „nemi identitás”, a „pornográfia”, a „hatalom”, a „gyönyör” és hasonló, a felnőtteket érintő kérdések. A könyvben szerepelnek „transz, nembináris és interszex testek” is. A szerző művei középiskolai könyvtárakban is megtalálhatók.

Silverberg – aki „szexpedagógusként, szerzőként és queer személyként” hivatkozik magára – alapította az úgynevezett „kezdők szexboltját”. A kanadai Torontóban található bolt még egy, „hét-tizenkét éves gyermekek szüleinek szóló szexuális felvilágosító foglalkozást” is szervezett, amelynek középpontjában „nem csak a reprodukció állt”.

Korábban írtuk

Az ACL a szexbolt-alapító mellett vendégül látja előadóként Bianca Laureanót is, aki az Ante Up nevű szervezet alapítója, amely a baloldali eszméket igyekszik meghonosítani az amerikai iskolákban. Az Ante Up céljai között szerepel, hogy „több színes bőrű embernek segítsen megtalálni saját közösségét a szexualitás, a nemek és az igazságosság területén”.

(forrás)