Fotó: MTI/AP/Noah Berger
Rendőrök a kaliforniai Oroville közelében pusztító erdőtűz helyszínén 2020. szeptember 9-én.
Hirdetés

Kaliforniában az elmúlt hetekben már több mint 2,5 millió hektárnyi területet pusztított el a tűzvész, egyszerre 28 helyen ég az erdő és a bozót, s a hét elején Dél-Kalifornia valamennyi, szám szerint 8 nemzeti parkját lezárták a tűzvészek miatt.

Szerda estig a tűzvészek nyolc halálos áldozatot követeltek. Több mint 14 ezer tűzoltó küzd a lángokkal, egyelőre mindhiába. Szerdán azonban már nemcsak Kalifornia északi vidékein pusztítottak a lángok, hanem átterjedtek a szomszédos Oregon államra is, s elérték annak egyik északi nagyvárosát, a Washington állam határához közeli Portlandet is.

A San Francisco Chronicle című lap tudósítása szerint San Franciscót szerdán csaknem teljes sötétség borította a sűrű, szinte áthatolhatatlan füst miatt, majd délutánra a sötétséget a lángok bíbor színe váltotta fel.

„Mint hogyha eljött volna a világvége!” – idézte a lap az egyik helybélit.

Korábban írtuk

A Kaliforniával északon szomszédos Oregon kormányzója, Kate Brown példa nélkül állónak nevezte a tűzvészt. Sajtótájékoztatóján azt mondta: öt kisebb várost teljesen elemésztett a tűz, s attól lehet tartani, hogy rekordmagas lesz a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma.

Lángokban áll Oregon déli és középső vidéke, s a kormányzó közlése szerint Dél-Oregon természeti szépségei lényegében elpusztultak.

„Ez lehet az állam történetének legnagyobb vesztesége, mind emberéletben, mind természeti és épített örökségben” – fogalmazott Kate Brown.

„Őszinte leszek, további veszteségekre számítunk” – tette hozzá.

Oregon déli részein több várost kiürítettek, a lakosokat az állam északi vidékeire, menedékhelyekre szállították.

Az amerikai televíziók apokaliptikus képeket mutatnak a nyugati partvidékről. Beszámolóik szerint a szárazság, az óriási hőség és az erős szél „történelmi léptékű pusztítást” okoz. Szerda este már a Kanadával szomszédos Washington államban is égett a táj, s ezzel lényegében Mexikótól a kanadai határig összefüggő „tűzövezet” alakult ki.