„A tankhajót július 17-én támadták meg a tengeri rablók helyi idő szerint 11 órakor Benin partjaitól 210 tengeri mérföldre (378 kilométer). A hajó jelenleg jobbára tehetetlenül sodródik, csak korlátozottan irányítható” – idézte a Morszkoj Bjuletyeny című orosz tengerészeti szaklap az Alison Management közleményét. A vállalat szerint a közelben tartózkodó Frio Chikuma nevű hűtőhajó sietett a bajba került tanker segítségére.

Hirdetés

A tengeri biztonsággal foglalkozó Dryad Global hírportál szerint nyolc fegyveres támadó mászott fel a togói Loméból indult tankhajó fedélzetére. Ez az első eset, hogy kalózok az afrikai partoktól ilyen messzire támadtak volna meg kereskedelmi hajót. A szakemberek véleménye szerint egy nagyobb hajóval érkezhettek a Curacao Trader megrohamozására.

A nigériai és benini orosz nagykövetségek közölték, hogy megteszik a szükséges intézkedéseket a történtek kivizsgálására.

A nyugat-afrikai térségben vannak a világ legveszélyesebb tengeri útvonalai. A Guineai-öbölben a közelmúltban megsokszorozódtak a kalóztámadások. A tengeri rablók a hajók rakományából és a túszokért kapott váltságdíjból szerzik bevételeiket. Tevékenységük dollármilliárdokban mérhető károkat okoz a világgazdaságnak. 2020 első negyedévében a kalóztámadások 45 százaléka a Guineai-öbölben történt, tavaly pedig a kalózok által elkövetett emberrablások 90 százaléka ott történt.

Korábban írtuk