Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az amerikai félidős választásokon az egészségbiztosítás ügye fontos kampánytémaként szerepel, mivel a republikánus többségű kongresszus az Obamacare sok elemét korábban megszüntette ugyan, de azóta sem született mindkét párt számára tárgyalási alapnak elfogadható új törvénytervezet.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A kampány eddig jószerével csakis Donald Trump elnökről szól, az egészségbiztosítás témája talán az egyetlen, amelynek középpontjában nem az ő személye szerepel. Az Egyesült Államokban ugyanis ennek a kérdésnek a megoldatlansága az egyik legnagyobb – hacsak nem a legnagyobb – probléma. Az előző elnök, Barack Obama nevével fémjelzett Obamacare olyan biztosítási reform volt, amely lehetővé akarta tenni, hogy mindenki hozzáférhessen az egészségügyi ellátáshoz, sőt bővítette a szegényebb sorsúakat segítő állami egészségügyi programot (Medicaid) és az idősek ellátását támogató állami programot (Medicare). A reform azonban szakértők szerint sok részletében kidolgozatlan volt, és jogos kritikák érték például azért, mert mégis csak megemelkedtek a biztosítási költségek. 

Donald Trump a 2016-os elnökválasztási kampányában az Obamacare visszavonását és új egészségbiztosítási törvényt ígért. Ezt egyetlen voks – a néhai John McCain republikánus szenátor ellenkezése – miatt nem sikerült keresztül vinni a kongresszusban. Mindkét párt számára tárgyalási alapnak elfogadható törvénytervezet azóta sem született, de a republikánus többségű kongresszus az Obamacare sok elemét megszüntette. 

A félidős választások kampányában a Demokrata Párt az egészségbiztosításra összpontosított, és ezen belül is elsősorban az Obamacare azon kitételének megőrzésére, amely szerint a törvény védelmet nyújt a már meglévő komoly betegséggel küszködők számára, garantálja nekik a hozzáférést az egészségbiztosításhoz. Ilyen „meglévő körülménynek” számít a cukorbaj, a rákbetegség és a várandós állapot is. 

A Pew kutatóközpont felmérése szerint a republikánus szavazók több mint fele, a demokratáknak pedig a háromnegyede gondolja úgy, hogy a megfizethető egészségügyi ellátás „nagyon nagy” probléma. Az AP amerikai hírügynökség és a NORC közpolitikai kutatóközpont felmérése pedig arról számolt be, hogy a Demokrata Párttal rokonszenvező fiatal amerikaiak 88 százaléka, a republikánusoknak pedig 40 százaléka a kormányzat által működtetett egészségbiztosítást látna a legszívesebben. 

Az Amerikai Orvosszövetség, amely támogatta az Obamacare-t, leszögezte, hogy a női orvosok körében nagyon nagy arányú az állami beavatkozás támogatottsága. A női orvosok pedig minden korábbinál aktívabbak lettek a politikában – fogalmazott újságíróknak Barbara McAneny, az amerikai klinikai onkológusok társaságának (ASCO) egyik vezetője. Példa erre az északkeleti Washington államban Kim Schrier orvosnő, aki fehér orvosi köpenyben kampányol, jelszava pedig az, hogy az egészségügyi ellátáshoz mindenkinek joga van. A doktornő a Demokrata Párt színeiben indul a helyi képviselőházi választáson, és kampánykörútján saját példáját hozza fel: cukorbeteg, és ez az Egyesült Államok egészségbiztosítóinál a biztosítás megkötésekor „korábban meglévő körülménynek” minősül. Akinek pedig valamilyen komoly betegsége van, vagyis „korábban létező körülménnyel” küszködik, azzal vagy nem kötnek biztosítást, vagy rendkívül megemelik az árát. 

A Politico című lap munkatársa októberben Idaho államban készített riportot, és azt tapasztalta, hogy a republikánus politikusok is a Medicaid-program megtartása, sőt további bővítése mellett kampányoltak. A konzervatív Nebraskában és Montanában szintén népszerű a választók körében az Obamacare – még így, „lecsupaszítva” is. A republikánus politikusok ezért „eldemokratásodtak”, a Demokrata Párt egészségbiztosítási programját – ha nem is teljes egészében, de – magukévá tették. Különösen népszerűek az Obamacare-nek a Medicaid- és a Medicare-programra vonatkozó részei.