Karácsony a lövészárkokban
Az I. világháború kitörése után pár hónappal, 1914. december 25-én a nyugati front lövészárkaiban valószerűtlen események zajlottak. A központi és az antanthatalmak katonái, akik előző nap még egymás életének kioltásán munkálkodtak, letették a fegyvert, hogy közös karácsonyfa-állítással és egymás megajándékozásával ünnepeljék meg a békesség szent ünnepét a lövészárkokban.
A gyors rohamnak ígért I. világháború 1914 nyarán indított német–osztrák offenzívája hamar elakadt, ősz végére az Északi-tengertől egészen a svájci határig összefüggő frontvonal alakult ki, ahol a brit, francia és német hadosztályok a kockázatos rohamok helyett védekezésre rendezkedtek be. Lövészárkokat ástak, drótakadályokat emeltek, és aknákat helyeztek el az ellenség távol tartására.
XV. Benedek pápa már december 7-én felhívást intézett a harcoló felekhez, hogy legalább karácsonyra szüntessék be a harcot. Ezzel párhuzamosan a hadviselő országok nőegyletei is követelték a békés ünnepet, ám a katonai vezetők görcsösen ragaszkodtak a fegyelem fenntartáshoz. December végén a nyugati frontvonalon azonban mégsem tudták megakadályozni a spontán tűzszünetet.
„A németek elkezdtek átkiabálni a lövészárkukból: Hallo, Tommy! – hallatszott több helyen. Mi pedig rögtön válaszoltunk: Hallo, Fritz! Az első bátortalan kísérleteket követően már a lövészárokból is kimerészkedtek a németek, s amikor láttuk, hogy fegyvertelenül közelednek felénk, akkor mi is kimásztunk saját lövészárkunkból. A frontvonal kellős közepén találkoztunk velük. Megkínáltak minket cigarettával, rágyújtottunk, szóba elegyedtünk, sőt két kisebb csoport még focizni is kezdett a senkiföldjén. Döbbenetes érzés volt” – olvasható egy angol veterán visszaemlékezése Heinrich Rieker német újságíró könyvében, amelyben a frontvonalról hazatérő katonákkal készített interjúit tette közzé.
A britek, németek és franciák barátkozása a következő napokban is folytatódott. Az ellenséges katonák kezet ráztak, csokoládéval, dohánnyal, alkohollal kínálták egymást, majd közös karácsonyfákat állítottak és együtt énekeltek. Frank és Maurice Wray, egy katonai szolgálatot teljesítő testvérpár így mesélt a frontkarácsonyról:
„December 25-én délelőtt valamelyikünknek eszébe jutott, hogy karácsonyfát kellene állítani ott a fronton is. 24-én este már nem hallatszott sehonnan fegyverropogás, teljes csend honolt a lövészárkokban. A fegyverek pihentek és az időjárás is viszonylag kegyes volt… enyhe éjszakával köszöntötte a karácsonyt. Az első karácsonyfa hamar megtetszett a társaknak, így estére már szinte a frontszakasz teljes vonalában égtek a gyertyák a karácsonyfán.”
Bár a parancsnokok kezdetben üvöltve próbálták meg szétkergetni a spontán szerveződött társaságokat, egy idő után egyre tehetetlenebbül figyelték az eseményeket, majd ideiglenes tűzszünetet rendeltek el. Kihasználva a fegyvernyugvást, a katonák közül többen is elindultak megkeresni elesett bajtársaikat, hogy tisztességgel temethessék el őket. Arra is volt példa, hogy a brit és francia áldozatokat német lelkész búcsúztatta Lüttgen lövészgyalogos memoárja szerint.
1914 szilveszterén a legtöbb helyen továbbra is érvényben volt a lokális fegyverszünet, az új év első hetétől azonban újból kiújultak a harcok.
Heinrich Rieker kötetében arról is beszámol, elszigetelt jelenségként a háború későbbi éveiben is megtörtént, hogy a békesség ünnepén elhallgattak a fegyverek. 1916 karácsonyán például egy olasz frontszakaszon az ellenséges katonák követ dobtak át a magyarokhoz, amihez üdvözlőlevelet és csokoládét kötöztek. A magyarok pedig két szál cigarettával viszonozták a gesztust.
A vezérkar tagjai a továbbiakban mindent megtettek a hasonló kezdeményezések megakadályozására, mert aggodalommal töltötte el őket a harci kedv esetleges lankadása. Ugyanakkor az egymás ellen küzdő alakulatokból is egyre inkább kiölték az emberséget az elhúzódó, kegyetlen ütközetek.