Fotó: ShutterStock.com/tok anas (archív)
Hirdetés

A malajziai egészségügyi hatóságok egyelőre nem tudták felderíteni a fertőzés forrását. Bár Abdullah király és felesége vírustesztje negatív lett, az uralkodópár úgy döntött, hogy két hétre önkéntes karanténba vonul. A palotát fertőtlenítették.

A délkelet-ázsiai országok közül Malajziában a legmagasabb a fertőzöttek száma, a csütörtöki összesítés szerint 235 új megbetegedést jelentettek be, összesen 2031-en kapták el a kórt. A fertőzöttek száma egy hét alatt megduplázódott. A járványban 23-an vesztették életüket. Szerdán a kormány meghosszabbította az utazási és mozgási korlátozásokat április 14-ig.

Fotó: ShutterStock.com/riza azhari (illsuztráció)

Indonéziában 103 új, megerősített fertőzésről adott hírt az egészségügyi minisztérium, a betegek száma ezzel 893-re nőtt. A halálesetek száma pedig hússzal, 78-ra emelkedett, és 35-en gyógyultak meg.

Fotó: ShutterStock.com/Ruwan Walpola (illusztráció)

Eközben Srí Lanka elnöke, Gotabaja Radzsapaksze arra kérte a nemzetközi hitelezőket, hogy függesszék fel a koronavírussal küzdő fejlődő ország törlesztési kötelezettségét. Srí Lankának idén 4,8 milliárd dollár (több mint 1550 milliárd forint) adósságot kellene visszafizetnie, miközben az ország gazdasága tavaly alulteljesített.

Fotó: ShutterStock.com/fotografkr (illusztráció)

Dél-Koreában tovább nőtt a fertőzöttek száma: szerdán 104 embernél mutatták ki a Sars-CoV-2-t – közölték a helyi egészségügyi hatóságok csütörtökön. Az országban jelenleg 9241 a fertőzöttek száma, míg a halottaké 131. A hatóságok szerint egyre nő a fertőzés behurcolásának kockázata: a 104 fertőzött több mint fele, 57 ember külföldről érkezett. Az elmúlt napokban több dél-koreai tért haza azokból az országokból, ahol gyorsan terjed a vírus. Péntektől szigorúbb intézkedésekkel szembesülnek a külföldről hazatérők, akik – ha repülővel érkeznek – csak úgy léphetnek be Dél-Koreába, ha letöltenek egy önellenőrző mobilalkalmazást, amelyen keresztül rendszeresen jelentik egészségügyi állapotukat. Emellett a karantén szabályait be nem tartó külföldieket azonnal kitoloncolják – mondták el tisztségviselők.

Fotó: ShutterStock.com/stockpexel (illusztráció)

Indiában 13-ra nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma, míg a fertőzötteké 673. A legtöbb megbetegedést Maharastra és Kerala államban regisztrálták. Az országot szerdán 21 napra lezárták a vírus terjedését megfékezendő. A hatóságok a kijárási tilalomhoz hasonló intézkedéseket és átfogó utazási korlátozásokat vezettek be.

Fotó: ShutterStock.com/Ally Lee (illusztráció)

Japánban koronavírus-munkacsoportot hoznak létre, de egyelőre nem tervezik a szükségállapot kihirdetését – közölte a tokiói kormány csütörtökön. A japán fővárosban immár második napja haladta meg a negyvenet az új esetek száma. Tokió több mint 250 fertőzöttel a járvány helyi gócpontja. Japánban 1307 fertőzött és 45 halott van a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.

Fotó: ShutterStock.com/Tigeryear2019 (illusztráció)

Thaiföldön 111 új esettel 1045-re emelkedett a fertőzöttek száma csütörtökön, miközben életbe lépett a szükségállapot. Az országban négyen vesztették életüket az új koronavírusban. A hatóságok ellenőrző pontokat hoztak létre a nagyobb utak mentén, nem az országban lakó külföldieket engedik be Thaiföldbe..

Fotó: ShutterStock.com/pradeep_kmpk14 (illusztráció)

Szingapúr több mint 30 milliárd dollárt (9600 milliárd forintot) fordít a koronavírus miatt szorult helyzetbe került vállalkozások és a háztartások megsegítésére. A délkelet-ázsiai ország – ahol a fertőzöttek száma 631, a halottaké pedig kettő – jelentős recesszióra számít a járvány miatt.

Fotó: ShutterStock.com/CherylRamalho (illusztráció)

Egészségügyi óvintézkedéseket tettek Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök védelmében, miután kimutatták a koronavírust egy törvényhozónál, aki nemrég az elnöki palotában járt egy találkozón – közölte az államfő biztonsági csapatának vezetője csütörtökön. Duterte nem vett részt a megbeszélésen, és az új intézkedések következtében az elnök a jövőben sem jelenik meg személyesen a kormányzati találkozókon. A beteg képviselő hamisan nyilatkozott adatairól egy űrlapon, amelyet az elnöki palota minden látogatójának ki kell töltenie, így akár pert is indíthatnak ellene. A Fülöp-szigetekről 636 fertőzést és 38 halálesetet jelentettek.