Fotó: ehl.edu (képernyőfotó)
Hirdetés

A svájci Vaud kanton hatóságai közölték, hogy utasították az École hoteliere de Lausanne diákjait, hogy vonuljanak karanténba a kampuszban vagy azon kívül, miután a vírus már túlságosan széles körben elterjedt.

„Jelentős gócok tűntek fel számos képzésen, és ez lehetetlenné teszi a célzottabb lezárást. A diákoknak szeptember 28-ig otthon kell maradniuk” – írták.

A közlemény szerint egy előzetes vizsgálat rámutatott arra, hogy „egy vagy több buli volt a gócok eredete”. A helyi hatóságok megismételték felhívásukat azoknak, akik szórakozni mennek, hogy tanúsítsanak „felelősségteljes hozzáállást”, viseljenek maszkot, tartsák a távolságot a közösségen belül, kövessék nyomon a kontaktjaikat, illetve ügyeljenek a koronavírus okozta Covid-19 betegség tüneteire.

Ines Blal dékán elmondta, óva intették a hallgatókat attól, hogy szemeszterindító bulikat tartsanak, a kampusz területén kívül is, továbbá közölte, hogy fegyelmi vizsgálatot indítottak. Kiemelte, az elmúlt hónapokban felkészültek a „legrosszabb forgatókönyvekre”, például egyes kurzusok esetében átálltak a távoktatásra.

Korábban írtuk

Sherif Mamdouh egyetemi szóvivő szerint tizenegy diák koronavírustesztje lett pozitív, azonban egyikük sem szorul kórházi ellátásra. Hozzátette, hogy a karantén által érintett diákok közül mindössze 67-en élnek a kampusz területén, a többiek azon kívül laknak.

A turizmus és vendéglátás területén a világ egyik legjobbjának tartott magánegyetemnek körülbelül 3500 diákja van.