A tűzesetek Vancouvertől bő 300 kilométerre keletre történtek, Upper és Lower Similkameen településeken. A rendőrség közlése szerint a Szent Annáról elnevezett és a Chopaka-templomot is felgyújtották szombat hajnalban. Egyelőre vizsgálják, hogy van-e összefüggés a mostani két eset és egy egy héttel ezelőtti hasonló bűncselekmény között, amikor két másik templomot gyújtottak föl innen 50 kilométerre.

Hirdetés
Fotó: ShutterStock.com/manamarta (illusztráció)

Néhány hete 215 indián gyermek földi maradványait találták meg a közelben egy olyan telken, ahol évtizedekkel korábban katolikus bentlakásos iskola működött őslakos gyerekek számára. A héten újabb hasonló esetre derült fény, egy Saskatchewan tartomány székhelyétől, Regina városától 140 kilométerre keletre található bentlakásos iskola területén legalább hatszáz, egyes források szerint hozzávetőleg 750 jelöletlen sírt találtak.

Mindkét eset óriási megrázkódtatást keltett az országban.

A katolikus egyház 1831-től egészen a közelmúltig, 1996-ig működtetett bentlakásos iskolákat Kanadában. Ez idő alatt összesen nagyjából 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától. Nagyon sokan közülük nyomorúságos körülmények között tengődtek, bántalmazták, szexuálisan kihasználták őket, és nagyon sokan alultápláltak voltak. A jelenlegi ismeretek szerint legalább 3200 gyermek vesztette életét az egyházi bentlakásos intézményekben, a többségük tuberkulózisban.

Korábban írtuk

Justin Trudeau kanadai kormányfő bocsánatot kért az elődök erőszakos asszimilációs politikájáért, amelyet „károsnak” nevezett. A miniszterelnök személyesen arra kérte Ferenc pápát, hogy utazzon Kanadába, és kérjen bocsánatot a katolikus egyháznak az ügyben játszott szerepéért. Hangsúlyozta neki, hogy nemcsak a bocsánatkérés lenne fontos, hanem az is, hogy az Kanadában történjen meg, közvetlenül a kanadai őslakosok előtt. A pápa a közelmúltban fájdalmának adott hangot a kanadai katolikus iskolákban az őslakosok ellen elkövetett bűnök miatt, de az egyház nevében egyelőre nem kért bocsánatot.