Fotó: shutterstock.com/Linas T
Hirdetés

Az 53 éves férfi minden bizonnyal már 2018-ban kezdett fizikai kapcsolatot létesíteni a kecskével, munkatársai azonban egészen 2021-ig nem tettek feljelentést ellene, ekkor ugyanis észrevették, hogy valami irritálja az állat nemi szervét.

A France Bleu cikke szerint a kecske óljában megtalálták a férfi mobiltelefonját és egy üveg alkoholos italt is.

Az első bejelentést ellene február 11-én tették, ám a vád szerint a férfi ezután még kétszer – márciusban és júniusban – nem tudott ellenállni a védtelen állat iránti vonzalmának. A rendőrség DNS-minta alapján azonosította a gyanúsítottat, aki elismerte, hogy gyakran járt az ólba „jógázni és meditálni”. A kecskével való szexuális kapcsolatot tagadja, de azt elismeri, hogy részegen tehetett olyasmit, amire nem emlékszik.

Korábban írtuk