Elmondta: nagyjából véglegesítették a koalíciós megállapodás szövegét, valamint a közös kormányprogramot, de még vita van a tárcák elosztásáról.

Hirdetés

A pénteki tárgyalásokon a kormányprogram több vitás kérdéséről megállapodtak. Kelemen Hunor példaként a nyugdíjaknak az inflációt meghaladó mértékű növelését említette, hozzátéve, hogy a családtámogatási részt viszont, amelyet az RMDSZ fontosnak tart, nem sikerült még véglegesíteni. Megegyeztek az ügyészek és bírák visszaéléseit vizsgáló ügyosztály (SIIJ) felszámolásáról, de az alkotmány módosításáról még nincs egyezség, csak arról született elvi megállapodás, hogy erre szükség van.

Kelemen Hunor szerint az a megoldás körvonalazódik, hogy elsőként a PNL jelöltje, Nicolae Ciuca lesz a miniszterelnök, majd 2023 májusában átengedi a posztot a PSD-nek, amely Marcel Ciolacu pártelnököt jelölte kormányfőnek.

A pénteki tárgyalások azért akadtak el, mert a PNL is igényt formált a jelentős pénzalapokkal gazdálkodó fejlesztési minisztériumra, amelyet jelenleg az RMDSZ tisztségviselője, Cseke Attila vezet. Kelemen Hunor rámutatott: a két román pártnak az RMDSZ nélkül is többsége van a parlamentben, a magyar érdekképviselet jelenléte a kormányban tehát politikai döntés kérdése.

Korábban írtuk

„Ha szükség van ránk ebben a koalícióban, akkor a PNL-s kollégáknak el kell fogadniuk, hogy az RMDSZ megőrzi a jelenlegi minisztereit. Nem fogunk díszítőelemként részt venni a nagykoalícióban, mi a politikai súlyunknak megfelelően akarunk bent lenni. Dolgozni akarunk, a szövetség miniszterei pedig bizonyították a rátermettségüket” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

A pénteki tárgyalási forduló után Marcel Ciolacu, a PSD elnöke úgy nyilatkozott: ő arra kapott felhatalmazást pártjától, hogy a PSD-PNL-RMDSZ-nemzeti kisebbségi frakció alkotta nagykoalícióról tárgyaljon, ha ebből az RMDSZ kilép, akkor a PSD sem folytathatja a koalíciós tárgyalásokat.

Hétfőre az államfő formális kormányalakítási egyeztetésre hívta a pártokat. Az elnöki hivatal honlapján pénteken közzétett menetrend szerint Klaus Iohannis egyszerre fogadja a PNL, a PSD és az RMDSZ küldöttségét. Az elnök a második meghiúsult kormányalakítási kísérlet után, két hete, bejelentette: most már csak akkor hívja össze az alkotmány által előírt kormányalakítási konzultációra a pártokat, ha előzetesen megállapodnak egymással a kormánytöbbség kialakításáról.