Kelet-Ázsiában is erősít Moszkva
Kim Dzsongun észak-koreai vezető találkozóiról általában nem szivárog ki sok részlet. Így volt ez most Vlagyivosztokban is, ahol Vlagyimir Putyin orosz államfő fogadta őt. A tárgyalásoktól áttörést nem vártak, nem is született semmilyen közös megállapodás, mégis mindkét fél sikeresnek tarthatja a megbeszéléseket.
Még közös sajtóértekezletet sem tartottak Vlagyimir Putyin orosz és Kim Dzsongun észak-koreai elnök találkozója után. Így aztán a sajtó jobb híján a vlagyivosztoki találkozó külsőségeivel foglalkozott. Sokat sejtetően megjegyezték például, hogy a két elnök a hagyományosnak számító orosz ételek, a borscs és a pelmenyi mellett megkóstolta a habarovszki marhasteaket is. Kim Dzsongun nagyapja ugyanis századosként a II. világháború idején a Vörös Hadsereg egyik koreai partizánokból álló és éppen Habarovszk körzetében harcoló egységének parancsnoka volt. Kim Ir Szennel volt akkor már a jelenlegi elnök apja, a Vjatszkoje nevű faluban született Kim Dzsongil. Emellett szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak a lapok annak is, hogy Putyin elnök egy kardot ajándékozott észak-koreai kollégájának. Érdekességként pedig leírták, hogy a koreai testőrök az ebéd előtt alkoholos ruhával mindent akkurátusan letörölgettek, amihez csak Kim Dzsongun hozzáérhetett. A biztonság kedvéért megemlítették azt a nem mindenki által ismert tényt is, hogy Észak-Koreának 18 kilométer hosszú közös határa van Oroszországgal, és 2016-tól egyes adatok szerint 8, míg más források alapján 30 ezer koreai vendégmunkás dolgozik elsősorban Szibériában. Nekik egyébként az ENSZ-szankciók miatt még az év vége előtt haza kellene térniük.
Ám ezért még nem figyelt volna oda az egész világ a találkozóra, amelyre egyébként Moszkva már 2015 óta várt. Nem véletlenül említette maga az orosz elnök is, hogy az észak-koreai vezető nagyapja először 1949-ben látogatott el Moszkvába, apja pedig kétszer is, 2001-ben és 2002-ben járt Oroszországban. Az utolsó kétoldalú csúcstalálkozó 2011-ben volt, amikor Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök látogatott el Phenjanba. Tavaly tavaszig azonban különösebb jelentősége nem volt az újabb kétoldalú találkozó elmaradásának, hiszen Kim Dzsongun addig nem utazott sehova, és nem is fogadott senkit. Az elmúlt 14 hónapban aztán négyszer is találkozott Hszi Csin-ping kínai államfővel, háromszor dél-koreai kollégájával, kétszer Donald Trump amerikai elnökkel és egyszer-egyszer az utóbbi megbeszéléseknek helyszínt adó szingapúri és vietnámi vezetőkkel. Ebből a sorból talán Vlagyimir Putyin sem akart kimaradni. A mostani találkozó tehát nagyon érett, a Donald Trumppal félbeszakadt hanoi megbeszélések után azonban már inkább az észak-koreai félnek volt fontosabb.
Phenjan ugyanis hiába állította le az atomkísérleteket, Washington nem kezdte el a szankciók enyhítését. Donald Trump erre csak akkor kész, ha Észak-Korea teljesen lezárja nukleáris programját. Moszkva szintén szorgalmazza, hogy Phenjan hagyjon fel a nukleáris programjával, ám ennek teljes felszámolását nem tartja reálisnak, így Pekinggel egyetemben akkor is könnyítene a szankciókon, ha Észak-Korea szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett megtartja atomfegyverét. Emellett az észak-koreai elnök az atomprogram leállítása esetére mind az ország biztonságát, mind pedig a saját hatalmát garantáló partnereket keres. Ehhez ugyanis a szemében Washington és Peking ígérete önmagában nem elég. Egy ilyen találkozó emellett Kim Dzsongun személyes imázsát is erősíti, ráadásul lecsendesítheti az amerikai tárgyalások miatt őt túlságosan puhának tartó, egyre inkább éledező belső keményvonalas ellenzékét is.
De legalább ennyire fontos Kim Dzsongun számára, hogy országa ne legyen sem az amerikai, sem a kínai, sem pedig az orosz világ része. A koreai vezető ehelyett felélesztené nagyapja nagyhatalmak között egyensúlyozó hintapolitikáját. Oroszország támogatására tehát azért van szüksége, hogy ezzel ellensúlyozza az Egyesült Államokat, Kínát és Japánt. A koreai államfő arra is kíváncsi volt, hogy Oroszország milyen befektetéseket kínál, és mekkora gazdasági segítséget tudna nyújtani. Már csak azért is, mert e tekintetben Phenjan alapvetően Pekingtől függ, de ugrásra készen áll Amerika is. Kim Dzsongun azonban egyiküknek sem szolgáltatná ki túlságosan Észak-Koreát. A kereskedelmi forgalom Oroszországgal elenyésző, és legfeljebb évi 30-40 millió dollárra lehet feltornászni, ám Phenjan önállóságát erősítené a transzszibériai vasútvonal összekapcsolása a két Koreán áthaladó korszerű vasúttal, ami szárazföldi összeköttetést teremtene a dél-koreai és az európai gazdaság között. Ennek lehetne leágazása Kína felé is. Ugyanígy mind Moszkva, mind pedig Phenjan jól járna egy koreai gáz-, illetve olajvezetékkel is, amelynek megépítésére azonban a jelenlegi bizonytalan politikai helyzetben kicsi az esély.
A tárgyalások középpontjában tehát nem a gazdasági kérdések álltak. Ezeknél jelenleg aktuálisabb a Kelet-Ázsiában, ezen belül a két Korea körül megélénkült geopolitikai aktivitás. Így amellett, hogy a Koreai-félsziget atommentesítése orosz biztonsági érdek, Moszkva az erről folyó tárgyalásokba bekapcsolódva erősítheti a pozícióit a számára egyre fontosabb Kelet-Ázsiában. A kínai–amerikai vetélkedés közepette megtalálhatja azokat a réseket, amelyeken keresztül szélesítheti a mozgásterét. A hanoi tárgyalások megfeneklése erre különös lehetőséget ad. Ezek fényében Donald Trumpnak is eggyel több oka lehet arra, hogy találkozzon orosz kollégájával. És hogy ez mennyire nem légből kapott ötlet, azt bizonyítja, hogy a mostani találkozó előtt járt Moszkvában az Egyesült Államok koreai rendezéssel megbízott diplomatája, Stephen Biegun. A hatalmi játszmákban tehát Moszkva számára éppolyan adu a phenjani kapcsolat, mint Kim Dzsongun hintapolitikájában a találkozó Vlagyimir Putyinnal.