Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az eltávolítás mellett az új jogszabály azt is lehetővé teszi, hogy a hamisnak bélyegzett tartalmakhoz a közösségi oldalaknak helyesbítést kelljen csatolniuk. A törvény alapján az álhírek terjesztése miatt elmarasztalt cégek akár egymillió szingapúri dollárra (kb. 212,5 millió forint) is büntethetők, magánszemélyekre pedig akár 10 éves börtönbüntetés is kiszabható.

Jogvédők régóta bírálják a szingapúri kormányt a kifejezés szabadságának korlátozásáért, de a városállam vezetése arra hivatkozik, hogy fel kell lépni az álhírek ellen, mert veszélyeztetik a nemzetbiztonságot, és megosztottságot szíthatnak az 5,6 millió lakosú, több etnikumú országban.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet regionális igazgatója, Nicholas Bequelin szerint az új jogszabály fék és ellensúly nélküli hatalmat ad a hatóságoknak, hogy elnyomják azokat a véleményeket interneten, melyekkel nem értenek egyet.

Az Ázsiai Internetkoalíció, amely olyan nagyvállalatokat is tömörít, mint a Facebook, a Google és a Twitter, arra az álláspontra helyezkedett, hogy az új, szingapúri jogszabály a legradikálisabb a maga nemében. Kasziviszvanatan Sanmugam belügyminiszter viszont a törvény parlamenti vitájában azzal érvelt, nem lehet arra számítani, hogy az internetes óriásvállalatok saját magukat fogják szabályozni. „Meg kell mutatnunk, hogy igazságosak, de határozottak vagyunk” – hangsúlyozta a miniszter.

A kormány fogadkozik, hogy a törvény a hamis információk és nem vélemények kiszűrését célozza, és az első lépés mindig a helyesbítés elrendelése lesz, és nem a börtön- vagy pénzbüntetés.