A jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) 259 helyet szerzett meg a 465 fős alsóházban, ami önmagában is elegendő az abszolút többséghez. Ez azonban tizenhéttel kevesebb, mint a korábbi parlamentben volt, és a kiesők között vannak kiemelkedő politikusok is. Partnere, a jobbközép Komeito 32 helyet szerzett meg. Az összesen 291 mandátum elég ahhoz, hogy a kormánykoalíció minden bizottság vezetését megkapja, és diktálja a törvényalkotás menetét.

Hirdetés

A fő ellenzéki szociáldemokrata Japán Alkotmányos Demokratikus Párt (CDPJ) szintén vesztett mandátumszámából – 14-et, így most 96 lesz – pedig közös jelöltjei voltak más ellenzéki pártokkal. A konzervatív Japán Újítás Párt, amely nem csatlakozott a CDPJ választási szövetségéhez, 41 helyet nyert, majdnem megnégyszerezte korábbi mandátumainak számát.

Kisida Fumio szeptember végén lett az LDP elnöke, majd október elején a parlament alsóháza megválasztotta az ország miniszterelnökének. Akkor csak ötven százalék körüli volt a népszerűsége a választók körében. Kisida hétfői sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy nehéz volt a választás, de a szavazók bizonyságot adtak arról, hogy stabil kormányt szeretnének az ország jövőjének alakításához.

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk a munkabérek emelése érdekében, hogy mindenki részesüljön a gazdasági növekedés gyümölcseiből” – mondta Kisida, aki reméli, hogy a parlament jövő héten ismét jóváhagyja kormányfői kinevezését.

Amióta az LDP vezetőjévé megválasztották, Kisida többször is beszélt arról, hogy javítani kívánja a megtermelt javak újraelosztását. „Újjá kell építenünk a gazdaságot, erre kell helyeznünk a hangsúlyt. A pénzügyek kulcsfontosságúak, ezért meg kell őriznünk a bizalmat a piacon” – hangsúlyozta üzenetében az LDP elnöke.

A kormány november közepéig dolgoz ki gazdaságélénkítő tervet. Kisida közölte, hogy fontolgatja a hazai turizmus újraélesztését célzó kormányzati program újrakezdését. Ígéretet tett az alkotmányreformról szóló vita folytatására is.

Korábban írtuk