Fotó: ShutterStock.com/William Perugini (archív)
Hirdetés

Az öt legnagyobb egynapos viadal első felvonását március 21-én rendeznék, és a szervezők tájékoztatása szerint nagy esély van arra, hogy nem kerülhet rá sor, de hamarosan a kevesebb mint három hónap múlva rajtoló Giro szervezői is hasonló problémával nézhetnek szembe.

„Jelenleg középtávon megjósolhatatlan, hogy az országban meg lehet-e tartani a versenyeket, vagy törölni kell azokat. Rövid távon viszont már múlt héten megszülettek az első döntések, amelyek törölték, vagy elhalasztották az eseményeket, hogy ezzel is csökkentsék a koronavírus terjedésének esélyét” – olvasható az UCI közleményében.

Az év első háromhetes körversenye május 9-én budapesti időfutammal veszi kezdetét, majd a Budapest-Győr és a Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszra kerül sor. Ezt követően Szicíliában, majd Észak-Olaszországban, a fertőzések gócpontjában folytatódik a Giro.

A kínai Vuhanból induló járvány Európában Olaszországot sújtja a leginkább, már elérte a 400-at a fertőzöttek száma, közülük tizenketten haltak meg. A koronavírus miatt az olasz kormány hat tartományban minden sporteseményt felfüggesztett, míg a labdarúgó-bajnokság érintett területeken lévő mérkőzéseit zárt kapuk mögött kell lejátszani.

Felgyorsult a koronavírus terjedése Németországban, a hivatalos adatok szerda esti összesítése alapján 24 óra alatt hét új fertőzést regisztráltak, és három újabb tartományt ért el a járvány.
Az ország legnépesebb tartományában, a 18 milliós Észak-Rajna-Vesztfáliában egy házaspárnál mutatták ki a kórokozót. A 47 éves férjet Düsseldorfban kezelik intenzív osztályon súlyos tüdőgyulladással, állapota életveszélyes, de stabil. A 46 éves feleség tünetei enyhék. Az utóbbi két héten, a vírus lappangási ideje alatt aktívan részt vettek közösségük életében, és egy néhány napos kirándulást is tettek Hollandiában, így igen sok emberrel kerültek kapcsolatba.
Egy karneváli ünnepségen kapcsolatba kerültek egy szolgálaton kívüli katonával, aki a légierő (Luftwaffe) kölni támaszpontjának alakulatához tartozik. Vizsgálatra a Rajna-vidék Pflaz tartományi Koblenzbe, a német haderő (Bundeswehr) központi kórházába szállították. A Bundeswehr szerda esti közleménye szerint nála is kimutatták a fertőzést.
Baden-Württembergben kedd estétől szerda estéig négy embernél állapították meg a kórokozó jelenlétét. A négyből három eset összetartozik. Az első fertőzött egy 25 éves fiatalember. A hét végén érkezett haza az észak-olaszországi Milánóból, a koronavírus-járvány európai gócpontjának térségéből. Valószínűleg ott fertőződött meg, az első tüneteket vasárnap észlelte, orvoshoz hétfőn fordult, kedd este óta elkülönítve kezelik egy meg nem nevezett kórházban.
A hatóságok megállapították, hogy 13 németországi illetőségű emberrel került kapcsolatba, amióta bejuthatott a szervezetébe a vírus. A vizsgálatok kimutatták, hogy közülük ketten fertőzöttek. Az egyik az utitársa, egy 24 éves nő, a másik pedig a nő édesapja, egy 60 éves orvos, aki a hét végén is dolgozott munkahelyén, a tübingeni egyetemi klinikán, és kapcsolatba került több kollégájával. Őket kivonták a betegekkel folytatott munkából, és elvégzik rajtuk a kórokozó jelenlétét vizsgáló tesztet.
A negyedik baden-württembergi fertőzésről szerda este tájékoztatott az egészségügyért felelős tartományi minisztérium. A közlemény szerint a fertőzött egy 32 éves férfi, ugyancsak járt a közelmúltban Észak-Olaszországban.
Így Baden-Württembergben négy, Észak-Rajna-Vesztfáliában kettő, Rajna-vidék-Pfalzban egy fertőzést regisztráltak egy nap alatt.
Ezek az első olyan esetek Németországban, amelyek nem a járvány kínai gócpontjából, Vuhanból hazaszállított emberek körében fordultak elő, és nincsenek összefüggésben a Webasto nevű bajor cégnél kimutatott fertőzéssel sem.