Az Egyesült Államok nyugati szövetségi államában, Idahóban késes támadást követtek el egy olyan épületben, ahol menekülteket szállásoltak el. Négy áldozat állapota válságos.

A gyanúsított nem menekült a rendőrség tájékoztatása szerint. Képernyőfotó: cnn.com

A támadás Idaho fővárosában, Boise-ban történt, helyi idő szerint szombaton este kilenc óra körül. Kilencen sebesültek meg, közülük hatan gyermekek. A késelőt, a 30 éves Timmy Kinnert nem sokkal a történtek után őrizetbe vették.

A rendőrség közlése szerint Kinner Los Angelesben bejelentett lakos, de egy ideje Boise-ban élt, abban a lakótömbben, ahol tettét elkövette. Pénteken felszólították őt, hogy hagyja el a bérelt lakást, mert a házba átmeneti időre menekülteket költöztetnek be.

Dave Bieter polgármester vasárnap Twitter-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy „a szörnyűséges támadás nem Boise közösségét jellemzi”.

Hasonlóképpen nyilatkozott sajtókonferenciáján Bill Bones, a város rendőrfőnöke is, aki közölte: az ügyben megindult a vizsgálat, de egyelőre nem tudni, mi volt Kinner tettének oka. A rendőrség fegyvereket keresve átkutatja a környéket.