A gyanúsítottak közül az egyiket a Párizshoz közeli Meaux-ban, a másikat pedig Pecq településen november 29-én vették őrizetbe a francia titkosszolgálatok, miután olyan információjuk volt, hogy a két férfi „azonnali támadásra” készül. Mindkettőjük ellen terrorista bűnszövetkezet gyanújával indult eljárás.

Hirdetés

„Az egyikőjük biztos, hogy akcióba akart lépni még az év vége előtt” – mondta az AFP hírügynökségnek a rendőrségi forrás. „Követtük a kettejük közti üzenetváltásokat, s azok arra engedtek következtetni, hogy a tervük komoly és azonnali volt” – tette hozzá. Az országos terrorelhárítási ügyészség a gyanú alapján előzetes eljárást indított, s ennek keretében vették őrizetbe a két férfit.

A kihallgatásukon egyikük tagadta a vádakat. Őt már 2019 áprilisában négy év szabadságvesztésre ítélték – amelyből harminc hónapot felfüggesztettek -, amiért még kiskorúként „beismerte rajongását az Iszlám Állam dzsihadista szervezetért”. A terrortámadás tervét tagadja, ugyanakkor környezete és más nyomok is azt igazolják, hogy radikalizált iszlamista nézeteket vall – jelezte a forrás. A másik őrizetbe vett férfi bevallotta, hogy „erőszakos akcióra készült”.

A rendőrségi források szerint a két férfi a közösségi oldalakon ismerkedett össze, majd személyesen is találkoztak. Üzenetváltásaikban a támadás módjáról cseteltek, majd eldöntötték, hogy késsel fognak karácsonykor az utcán, bevásárlóközpontokban vagy egyetemeken civilekre támadni, s azt követően mártírként meghalni, amikor a kiérkező rendőrök lelövik őket. A rendőrség szerint a két ember által összehangolt, dzsihadista inspirációjú merénylettervről van szó, azzal a különbséggel, hogy a korábbi késes támadásokat elszigeteltebb egyének egyedül hajtották végre.

A két férfi otthonában végrehajtott házkutatások során egy kést, telefonokat és olyan számítógépeket foglaltak le a nyomozók, amelyekben dzsihadista propagandát találtak.

Korábban írtuk