Donald Trumpot két éve, 2017. január 20-án iktatták be elnöknek. A Fox News hírcsatorna az évforduló kapcsán közvélemény-kutatást készíttetett az elnök által eddig végzett munka megítéléséről.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A megkérdezettek 41 százaléka értékeli pozitívan az amerikai gazdaság állapotát, amely jóval magasabb, mint a Donald Trump beiktatásakor mért 33 százalék, azonban alacsonyabb, mint az egy hónappal korábban mért 47 százalék, és egyben a 2017 augusztusa óta mért legalacsonyabb eredmény.

Csökkent a gazdasággal kapcsolatos optimizmus is: a polgárok 37 százaléka gondolja azt, hogy egy év múlva jobb állapotban lesz a gazdaság, mint most, ami nagyon erős csökkenés a 2017-ben mért 55 százalékkal szemben. Ráadásul ez az arány a legnagyobb mértékben a pártpreferenciával nem rendelkezők (32 pontos esés), az „erősen konzervatív” szavazók (28 pontos esés), a Trump-szavazók (27 pontos esés) és a republikánusok (25 pontos esés) körében csökkent.

Mindennek ellenére még mindig a gazdasággal kapcsolatban értékelik legtöbben pozitívan az elnök munkáját: 49 százalék támogatja, míg 46 százalék nem támogatja gazdaságpolitikáját. Negatív értékeket mértek a határvédelem (43-53 százalék), bevándorlás (42-54 százalék) és külpolitika (38-53 százalék) esetében.

A válaszadók 61 százaléka nem elégedett azzal, ami az Egyesült Államokban történik, ami rosszabb arány, mint amit 2017 árilisában (Trump elnökségének első 100 napja után) mértek (53 százalék). Ráadásul 50 százalék érzi úgy, hogy rosszabbul áll az ország, mint egy esztendővel korábban, és csak 34 százalék vélekedik pozitívan erről a kérdésről. Hat százalékponttal magasabb azonban azoknak az aránya, akik úgy érzik, a családjuk jobb helyzetben van, mint egy éve; ez a különbség viszont akkor jóval magasabb, 19 százalékpontos volt.

„A gazdasággal és az ország haladási irányával kapcsolatos félelmek a felszínre törnek még Trump támogatóinak körében is” – kommentálta az eredményeket a demokrata Chris Anderson, aki republikánus kollégájával, Daron Shaw-val együtt felügyelte a kutatást. – „A kormányzati leállás hosszú politikai árnyékot vet abban az esetben, ha egy gazdasági hanyatlás megindulásával azonosítják majd”.

Trump elnök munkájával jelenleg összességében 43 százalék elégedett, míg 54 százalék elégedetlen. Ez az arány egy hónapja, a kormányzati leállás előtt 46-52 százalék volt. A republikánusok körében 5 százalékponttal, a republikánus nők körében 10 százalékponttal csökkent a támogatottság mértéke. 

Donald Trump elnöksége elején érte el a legjobb eredményt: 2017 februárjában 47 százalék támogatta. Legrosszabbul 2017 októberében állt, amikor ugyanez az arány 38-57 százalék volt. Támogatottságának szeptember óta tartó csökkenése elsősorban a fehér protestánsok (18 pontos esés), konzervatívok (11 pontos esés), Trump-szavazók (13 pontos esés) és a republikánus férfiak (13 pontos esés) véleményváltozásának köszönhető. Népszerűsége közelíti a történelmi mélypontot a férfiak és az „erősen konzervatív” szavazók körében.

Mindennek ellenére Daron Shaw úgy véli, „bár az elnök támogatottsága némiképp csökkent, a fő elem mégis az, hogy a teljesítményével kapcsolatos attitűdök meglepően stabliak. Támogatottsága folyamatosan 38 és 48 százalék közt mozog. Ez a különbség politikai szempontból fontos, azonban lényegesen eltér elődeinek megítélésétől. A Fox News kutatásai azt mutatták, George W. Bush támogatottsága 88 és 25 százalék között, míg Obama elnöké 65 és 38 százalék között mozgott”.

Nyolc százalékponttal kevesebben gondolják, hogy Trumpot el kéne távolítani az elnöki székből (41-48 százalék), ám az arányok a két nagy párt támogatói körében nem meglepő módon hatalmas különbségeket mutatnak: a demokraták 71 százaléka támogatná, míg a republikánusok 86 százaléka ellenezné azt. Mindeközben a válaszadók 46 százaléka szerint együttműködött Oroszországgal a Trump-kampány, 39 százalék szerint pedig nem.

Amikor a kutatók arról érdeklődtek, milyen ügyeknek kéne prioritást élvezni, a republikánusok listájának elején a határfal megépítése (31 százalék), a nemzetbiztonság kérdése (16 százalék) és a gazdaság (15 százalék) állt, míg a demokraták körében az elnöki pozícióról való lemondás (20 százalék), a kormányzati leállás feloldása (15 százalék) és az ország egyesítése (10 százalék) voltak az ajánlott elnöki feladatok.

A kutatást 1008 regisztrált szavazó megkérdezése alapján 2018. január 20. és 22. között a demokrata párti Beacon Research és a republikánus párti Shaw & Company Research kutatóintézetek közösen készítették.