Az első illegális bevándorló csoport szerda este 23 órakor került elő egy Bulgáriában bejegyzett furgonból, mely az iratok szerint műanyag ablakkereteket szállított Bulgáriából Franciaországba. Az egymás mellé illesztett keretek által kialakított rejtekhelyről hat felnőtt férfi és egy kiskorú fiú került elő, akik szíriai, egyiptomi és törökországi állampolgároknak mondták magukat, és közölték: Nyugat-Európába szerettek volna eljutni.

Hirdetés

Másfél órával éjfél után egy Törökországban bejegyzett furgon Romániából való kilépésre jelentkezett, amely az iratok szerint autóalkatrészeket szállított Törökországból Németországba. Ebből a furgonból húsz szíriai férfi és két ugyancsak szíriai kiskorú került elő. Szintén azt vallották, hogy Nyugat-Európába szerettek volna eljutni.

A járművezetők ellen mindkét esetben embercsempészet, a bevándorlók ellen pedig illegális határátlépési kísérlet miatt indult vizsgálat.

Korábban írtuk