Az olasz fegyveres erők több mint félezer katonája szolgál azon a két hadihajón, amely Líbia felségvizeire készül az innen induló embercsempészet megakadályozására, illetve a migrációs hullám megfékezésére. A haditengerészeti egységek támadás esetén tüzet is nyithatnak – mondta Roberta Pinotti olasz védelmi miniszter a római parlament védelmi bizottsága előtt. 

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Roberta Pinotti a bizottság előtti beszámolójában hangsúlyozta, hogy az olasz haditengerészet „líbiai missziójában” résztvevő két hadihajó eddig a 2015 márciusától a Földközi-tengeren operatív Mare Sicuro (Biztonságos Tenger) elnevezésű olasz műveletben szolgált. Tehát korábban is tengeri ellenőrzési tevékenységet végeztek a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszon. Újdonságot az jelent, hogy a két olasz hadihajó líbiai felségvizeken folytatja majd munkáját. 
    
Az olasz védelmi miniszter hozzátette, hogy technikai-logisztikai misszióról van szó, amellyel az olasz haditengerészet a líbiai parti őrség munkáját segíti az embercsempészet megakadályozására, illetve a migrációs hullám megfékezésére. Az olasz haditengerészeti egységek semmilyen módon nem sértik meg Líbia szuverenitását, az olasz hadihajók a líbiai hatóságok igényei szerint végzik munkájukat a két ország közötti egyuttműködés jegyében – jelentette ki Roberta Pinotti. 
    
A két olasz hadihajón összesen 700 olasz katona szolgálhat. A misszió nem jelent többlet kiadást, mivel a két egységet a Mare Sicuro keretéből irányítják át a líbiai partokhoz. 
    
Roberta Pinotti kijelentette, hogy az olasz hadiegységeknek joga van az önvédelemhez, vagyis ha tüzet nyitnak rájuk, válaszolhatnak. Az olasz védelmi tárca vezetője kizárta, hogy az olasz vagy bármilyen más haditengerészet hajóblokádot állíthat Líbia partjainál az embercsempészek hajóinak feltartóztatására, mivel ez Roberta Pinotti szerint „ellenséges” lépésnek számítana Líbiával szemben. 
    
Az olasz szenátus és képviselőház külügyi bizottságában felszólaló Angelino Alfano olasz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Olaszországba érkező migránsok 96 százaléka Líbiából indul el. Kijelentette, hogy az olasz haditengerészet közreműködését az ENSZ elismerte líbiai nemzeti egységkormányt vezető Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök levélben kérte Rómától. A levelet nem hozzák nyilvánosságra, kizárólag az olasz parlament nemzetbiztonsági bizottsága tagjai láthatják. 
    
Angelino Alfano elmondta, ez az első alkalom, hogy Líbia elfogadja egy másik állam segítségét az embercsempész szervezetekkel szembeni tengeri fellépésben. Az olasz külügyminiszter kijelentette, hogy erre az 2015 őszén az embercsempészekkel szemben indított Sophia európai művelet volt hivatott, amelytől több eredményt vártak. 
    
Hozzátette, hogy Olaszország egyedül azonban kevés, nemzetközi fellépésre van szükség. Alfano bejelentette, hogy Ghassam Salamé az ENSZ új líbiai biztosa első külföldi látogatása Rómában lesz augusztus 8-án. 
    
Az olasz külügyminiszter és védelmi miniszter tájékoztatása után az illetékes parlamenti bizottságok szavaznak, majd szerdán a római parlament két háza voksol a líbiai misszióról. 
    
A bizottsági vita során az ellenzéki pártok többször is azt kérdezték, hogy az olasz hadihajók által „elfogott” vagy mentett hajókon tartózkodó migránsokat, hova szállítják tovább, őket is Olaszországba hozzák vagy Líbia visszafogadja őket. Roberta Pinotti hangsúlyozta, hogy ezt részletesen egyeztetik a líbiai kormánnyal attól függően, a tengeren hol találnak rá a migránscsoportokra. 

(MTI)