Fotó: shutterstock, készítette Madhuram Paliwal
Hirdetés

Az újraválasztására törekvő 68 éves kormányfő a hétvégén egyebek között azt állította, hogy februárban légicsapásokat rendelt el a radikális iszlamisták egyik pakisztáni tábora ellen, mert a harci gépek az akkori időjárási viszonyok miatt, a sűrű felhők között „láthatatlanná” váltak a pakisztáni radarok számára.

Szakértők hétfőn több lapban is cáfolták a miniszterelnököt, aki nyilatkozatával feltehetőleg India „erős emberének” szeretett volna mutatkozni. Az ellenzék arra hívta fel a figyelmet, hogy Modi nyilvánvalóan nincs tisztában a radarok működésével. Internetes fórumokon villámgyorsan terjedt egy, a Bosszúállók című többrészes amerikai filmből összevágott videó, amelyben Modi az egyik szuperhős szerepében tűnik fel.

Nyilatkozatára Modi még „rátett egy lapáttal”, amikor azt állította, hogy  a 80-as évek végén Indiában az elsők között használt digitális fényképezőgépet, és a vele készített fotókat e-mail-csatolmányban küldte tovább. Azaz négy évvel korábban, mint  amikor Nathaniel Borenstein amerikai kutató és informatikus a világ első e-mail-csatolmányát egyáltalán használta volna.

Nisszim Mannathukkaren indiai tudós azt írta a Twitteren, hogy nem Modit kell mindezért kinevetni, hanem azokat a „művelt rétegekhez” tartozó követőit, aki divatot csináltak „az ostobaságból és tudatlanságból”.