Kezdetnek nem rossz

„Jó kiindulópontként” jellemezte hivatalos közleményében az Európai Néppárt a múlt héten írásba fektetett migrációs csomagot. A körvonalazódó akciótervnek három fő pillére van: Az első a kibocsátó és tranzitországokkal kötendő visszafogadási megállapodások megszervezése. A második az Európai Unió külső határainak mostaninál hatékonyabb védelme a határőrség állományának felduzzasztása és felszerelésének modernizálása által. Itt fontos pont, hogy az unió területére lépő menekültek immár egészségügyi és biztonsági átvilágításon esnének át. A harmadik pillér a tagállamok közötti szolidaritás, amely immár nemcsak a migránsok befogadását, hanem visszatoloncolását is jelentheti. Utóbbi értelmében a frontországoktól a tagállamok önként vehetnék át a migránsokat, amelyek pedig ezt elutasítják, azok ugyancsak kvótaalapon a migránsok befogadása helyett vállalhatják olyanok hazatelepítését, akiknek már elutasították a menedékkérelmét. Ebben az esetben a kitoloncolást vállalónak nyolc hónapja van a hazatelepítésre. Ha ez alatt nem tudja teljesíteni a vállalását, akkor az érintett migráns elhelyezése már az ő gondja. Vagyis be kell fogadnia.

Elutasítóak a visegrádi országok, mivel a kvóta akkor is kvóta, ha nem végleges, hanem kitoloncolás előtti olyan átmeneti befogadást jelent, amiből könnyen lehet végleges.

– Budapest nem fog beleegyezni semmi olyanba, ami oda vezethet, hogy kötelező legyen számára a Közel-Keletről vagy az Afrikából érkező emberek befogadása – kommentálta a csomagot a Reutersnek adott interjújában Orbán Viktor. Úgy véli: egyelőre nem történt más, mint az áttelepítés átnevezése, amit Magyarország továbbra is elutasít. A miniszterelnök ugyanakkor jó hírnek nevezte, hogy már „ledőltek bizonyos tabuk”, például azzal kapcsolatosan, hogy erősebb hangsúly került az elutasított kérelmezők kitoloncolására.

Sophie in’t Veld holland liberális EP-képviselő szerint viszont a migrációs csomag azt mutatja, hogy „a szélsőjobb ragadta magához az EU migrációs politikáját”. Hasonlóan vélekedett Eve Geddie, az Amnesty International európai intézményekkel foglalkozó irodájának a vezetője is, aki szerint ebből „még magasabb falak, még sűrűbb szögesdrót” következik, miközben a cél „a menekülő emberek biztonságba helyezése” kellene hogy legyen.

Hogy azonban a migrációs csomagot egyelőre senki nem söpörte le határozottan az asztalról, azt mutatja, hogy a Néppárt megállapítása helytálló: talán jó kiindulópontot sikerült felvázolni. A keretek tartalommal való megtöltése viszont csak ezután következik. És ahogy a fent idézett interjúban Orbán Viktor is rámutatott: az ördög a részletekben lakozik.

A migrációs csomag egyelőre csak az irányelveket fekteti le. A javaslatok az elkövetkezendő hetekben több szakmai véleményezésen fognak átesni, többek közt az Európai Parlament is vitatkozik az egyes pontokról. Azután októberben kerül majd az egész a szakminiszteri tanács elé, ahol a végleges döntés megszülethet. Addig pedig még számos kérdést kell tisztázni.

Ezek közül a legfontosabb a visszatoloncolásé, mely téren eddig kifejezetten rosszul teljesített az unió: 2017-ben az elutasított menedékkérők 37, 2018-ban pedig csak 36 százalékát sikerült hazaküldeni. Ennek oka, hogy a kitoloncolásra ítélt migránsok sokszor egyszerűen felszívódnak, illetve hogy anyaországukkal nincs érvényben lévő visszafogadási egyezmény. A főbb kibocsátó afrikai, észak-afrikai és közép-keleti országok azonban nem érdekeltek polgáraik visszavételében.

A háborús menekültek jellemzően akkor sem küldhetők haza, ha országukban már elhallgattak a fegyverek. Jó példa erre Szíria. Bassár al-Aszad részben azért is tudta visszaszerezni hatalmát az ország felett, mert a vele ellenséges lakosság, hozzávetőleg ötmillió ember külföldre menekült. A szíriai elnöknek ezért nem áll érdekében visszafogadni állampolgárait, ha pedig mégis beleegyezik, cserébe olyan ellenszolgáltatást fog kérni az uniótól, ami sértené Európa egyéb politikai és biztonsági érdekeit, köztük a Törökországgal való stratégiai kényszerszövetséget.

Legalább ekkora kihívást jelent a gazdasági migránsok visszatoloncolása. Az elmúlt évek főbb kibocsátó országainak, Tunéziának, Algériának, Bangladesnek, Marokkónak a lakossága fiatal, körükben a munkanélküliség mindenhol harminc százalék feletti. A kormányok tehát – bár ezt nem verik nagydobra – örülnek annak, ha a gazdaságilag leszakadó, frusztrált és így politikailag is kockázatot hordozó fiatalok külföldre távoznak. Különösen, hogy sok pénzt hoznak haza. Algériában a GDP 1,19 százaléka, kétmilliárd dollár, Marokkóban 6,7 százaléka, hétmilliárd, Tunéziában öt százaléka, kétmilliárd dollár származik az emigránsok hazautalásaiból. Ennek javát az első generációs kivándorlók utalják, hiszen a másod- és harmadgenerációt már kevesebb szál köti az őshazához. Ha fenti országokból egy illegális migráns akár csak havi három-négyszáz eurót küld haza, azzal már biztosítani tudja egy négy-öt tagú család megélhetését.

Erre megoldást talán a migrációs csomagnak a legális bevándorlás serkentésére vonatkozó passzusa jelenthet. Ha ugyanis az Európai Unió és a fő kibocsátó országok között munkaerő-kölcsönzési kvótarendszer jönne létre, aminek keretében kellő biztosítékok és átvilágítás mellett az érintett országok legálisan, meghatározott időre küldhetnének munkásokat a fogadó országok által meghatározott hiányszakmákban, azzal a kibocsátók illegális migrációból kieső bevételeit is kompenzálni lehetne. Az efféle keretmegállapodások megalkotása viszont még a jövő zenéje.

Addig pedig a kitoloncolási kvóta jelentős kockázatokat rejt. Különösen, hogy a kényszerbetelepítést leginkább ellenző visegrádi országoknak nincsenek olyan mértékben kiépített kapcsolataik a kibocsátókkal, mint az egykori gyarmatosítóknak. Emellett a rendelkezésre álló nyolc hónap alatt és azon túl az ő felelősségük lenne a migránsok elszállásolása, és emlékszünk, milyen politikai támadások érték Magyarországot a tranzitzónák kapcsán. Noha tehát a migrációs csomag ígéretes kezdet, a puskaport érdemes szárazon tartani.